Fogyasztóvédelem: Nem szerencsés a palackozót elrejtõ kódos megjelenítés

Miért mutogatunk másokra, miközben lejáratjuk mi a saját hazai borainkat itt helyben saját magunk. Az évek óta tartó teljesen kilátástalan és hiábavaló boros katyvaszból egy érzékletes epizódot emeltünk ki, és próbáltunk utánajárni a valóságnak. Mint cseppben a tenger, most egy Egri Kékfrankosnak nevezett, minõségi borként kínált folyadék kapcsán kíséreljük meg fölvenni a fonalat. E terméket egy, a közelmúltban hazánkba is belépett nagy diszkontlánc egri üzletében volt módunk bevásárlókocsinkba tenni, versenyképes 300 forintos palackáron. Már akkor is gyanús volt kissé.

A bor végérvényesen két termékké vált

Az Európai Unió, amelyhez igazodni, felzárkózni próbálunk, maga is bajban van – mondja Jásdi István. A legismertebb termelõket tömörítõ Magyar Független Bortermelõk Szövetsége – a Vindependent – elnöke attól tart, hogy ha az ágazat gondjainak zömét okozó hamisítást nem sikerül felszámolni, Magyarországot letörölhetik a térképrõl. Jásdi az EU-USA bormegállapodás árnyoldalait is megismertette a Világgazdaságnak adott interjúban.