Számon kérik a borászok a miniszter ígéreteit
Nyílt levélben követeli a Magyar Független Bortermelõk Szövetsége (Vindependent) a bortörvény azonnal módosítását – derül ki a Világgazdasághoz eljuttatott dokumentumból.
Nyílt levélben követeli a Magyar Független Bortermelõk Szövetsége (Vindependent) a bortörvény azonnal módosítását – derül ki a Világgazdasághoz eljuttatott dokumentumból.
Ha nem tudod legyõzni õket, szövetkezz velük – tartja a mondás, amely akár az utóbbi idõszak francia borkülpolitikájának mottója is lehetne. A nyugat-európai bornagyhatalom kereskedõi ugyanis így akarnak megszabadulni a kontinensen túlról érkezõ nyomástól.
Az agrártárca azt ígérte, a borászok szakmai szervezetei által létrehozott kht. kaphatja meg a bor nyolcforintos jövedéki adóját felváltó forgalombahelyezési járulék (szintén nyolc forint) hatvan százalékát. Az éves szinten milliárdos összeget így a legérintettebbek használhatnák fel marketingcélokra, de végül a benyújtott törvényjavaslat szerint a tárca a pénzt és a marketinget is magánál tartaná – aggódnak a borszakmai szervezetek. Az MSZP szerint azonban a pénzt megkapja a kht., csak az errõl szóló, a törvényhez kapcsolódó miniszteri rendelet elõkészítése késik. A késés azonban a törvényt is érinti: mivel nem sikerült a jogszabályt az adótörvényekkel együtt elfogadni, január elsõ heteiben se jövedéki adót, se forgalomba helyezési járulékot nem kell fizetni, így aki ez idõben tudja benyújtani a kérelmeket, literenként nyolc forintot spórolhat. Hosszabb távon azonban az új rendszerben gondot okoz, hogy a forgalmazott tételenként elõre, egy összegben kell megfizetni a nyolc forintot literenként.
Mulatsággal kezdik a szeptembert a szõlészek – pedig ünneplésre aligha van ok. Az idei évjárat nem ígérkezik a legjobbnak, a felvásárlási árak csökkennek, a \”híres\” magyar bor pedig egyre kevesebbeknek kell.
Szerény mértékû fogyasztói árcsökkenést is magával hozhat a bor jövedéki adójának nulla kulcsos elszámolása.
A borellenõrzés magyarországi gyakorlatának szigorítása érdekében az Európai Bizottság agrárügyi biztosához fordul a magyar bortermelõk egy csoportja – tájékoztatott Dula Bence, Eger hegybírája.
Az ország legnagyobb borvidékén a fagykár, a kevés termés és a nyomott felvásárlási árak tovább nehezítették a gazdálkodók megélhetését. Valamit segített a kormány kárenyhíto támogatása, amelynek összege megközelítette a nyolcszáz millió forintot, a teljes kár mintegy tíz százalékát.
A Gerecseháti Hegyközség tagjai szombaton Szent Donátusz, a szõlõsgazdák védõszentje szobrát avatták fel Nyergesújfalu határában a Német-völgyi, Szénás-völgyi, Héregi út hármas elágazásánál.
A táj adottságait, szépségeit és hagyományait alapul véve, szükség van a megújuló borvidéki arculatra a Mátraalján – mondta Kele István, a Kele & Klausmann Kft. ügyvezetõ igazgatója. Mint hozzátette: a turisták többsége ezt a borvidéket a magas heggyel, a tiszta levegõvel köti össze, ám keveset tudnak az itteni borászok munkájáról, az italokról.
Sikereket hozott a boglári és györöki borászoknak lezajlott borverseny. Az érmek igazolták, hogy a tavalyi szüret jó minõségû borokat adott. Természetesen ehhez a borászok felkészültsége és a borvidékre jellemzõ kiváló technológiák párosultak.