Tokajban betiltják a PET palackot
Hegyalja névadó településén a helyiek szerint régóta probléma a PET palack kérdése. Az igényesebb fogyasztók nyilván elzárkóznak ezek vásárlásától, viszont a kereskedõk elmondása szerint még mindig van az a réteg, akik veszik az ilyen kiszerelésû bort.
A flakonos bor kérdése régóta probléma Tokajban. A Mûvelt Alkoholista például már 2008-ban is foglalkozott az akkor sem új keletû problémával. Érdekes, hogy a borvidék más településein maguk a szolgáltatók döntötték el, hogy nem árulják az utcán flakonban a bort, addig Tokajban csak néhány borász cselekedett ugyan így. Igaz, õk már régóta küzdenek ez ellen, eddig kevés sikerrel.
A tokaji önkormányzat decemberben elfogadott a közterület-használat rendjének szabályozásáról szóló rendelte szerint jövõ év január elsejétõl tilos lesz „mûanyag- és PET-palackban forgalmazott bort árulni, ill. árubemutatás céljából kihelyezni”. Ez azt jelenti, hogy az üzletekben továbbra is vásárolható lesz a „zempléni furmint”, de a boltok elõtt és az utcákon már nem árulhatják.
A város honlapján megjelent határozat szerint a szabályok megsértése 200 ezer forintos bírsággal is járhat. Kár, hogy az ország legismertebb borvidékén ezt így kell szankcionálni.
Forrás:
Tokaj.hu
http://www.tokaj.hu