Borozni tanítják az egyetemistákat
[tn_2_bal.jpg] A Nemzeti Bor Maraton kiemelt betétrendezvényeként idén tavasszal létrehozott programsorozatban, eddig több mint 1500 fiatal vett részt. A Nagy Egyetemi Borteszt célja, hogy a tudatos borfogyasztára nevelje a hallgatókat, akik a jövõ fogyasztói.
Emellett egy innováció az, ami a program gerincét adja. A Bortext mobilapplikáció, amely a 100-as borpontozási rendszert alapul véve teszi lehetõvé a benne szereplõ tételek értékelését.
Balla Attila a Nagy Egyetemi Borteszt és a Nemzeti Bor Maraton programigazgatójának köszöntõje után Gál Péter, a Földmûvelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelõs helyettes államtitkára bemutatta a Nemzeti Borkiválóság Programot, amelynek kapcsán hangsúlyozta, hogy fontos képezni a magyar borok fogyasztóinak jövõbeli generációját. Kiemelt feladat, hogy a fiatalok körében is ismert és népszerû legyen a minõségi magyar bor.
Az eseményen szó volt még a hazai és nemzetközi borfogyasztói és borkészítési trendekrõl, amelyeket Kielmayer Kristian, a Földmûvelésügyi Minisztérium szakembere állított egymással párhuzamba.
A program legjobban várt részét, a kóstolástechnikai tréninget, valamint annak értékelését Sánta Zoltán, Nemzetiközi Borakadémikus AIWS, a Borkollégium szakoktatója mutatott be a fiataloknak.
A Nagy Egyetemi Borteszten szereplõ borok a Nemzeti Borkiválóság Program bortételei. A Budapesti Corvinus Egyetemi borsor:
• Frittmann Borászat Ezerjó 2014
• Koch Borászat Cabernet Sauvignon Rose 2015
• Bock Borászat Villányi Hárslevelû 2012
• Sümegi és Fiai Pincészet Cabernet Sauvignon Birtokbor 2012
Az alapfokú borismereten túl, egy kutatási program is része az eseménynek, melyben a szervezõk arra kíváncsiak, hogy a résztvevõk aktuálisan milyen fogyasztói szokásokkal rendelkeznek. Ezen adatok összesítésével segítséget kívánnak nyújtani a magyar borászati ágazat szereplõi számára, akik az eredményeket felhasználva mind a marketing-kommunikációjukat, illetve borászati jelenlétüket tudják fejleszteni a program releváns tapasztalataival. Az idei évben már kitérnek a borok alapismerete mellett a megjelenés (pl: palack, illetve cimkedesign) és a vásárlói szokások felmérésére is.
A program január 28-án a Nyugat-magyarországi Egyetemen, Sopronban folytatódik, majd májusig, további 8 magyarországi felsõoktatási intézmény vesz részt az eseménysorozatban.