Megjelent az új bortörvény végrehajtási módosítása
Hír 1929 októberébõl a huszadikszazad.hu-n.
Hír 1929 októberébõl a huszadikszazad.hu-n.
A Kormány megtárgyalta és elfogadta az Országgyûlés 2007. évi tavaszi ülésszakára vonatkozó törvényalkotási programját.
Az új bortörvényhez kötõdõ miniszteri rendeletekrõl és a SAPARD-pályázatok körüli anomáliákról is szó esett Németh Imre földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter minapi verpeléti villámlátogatásán.
Hétfõn lesz a szõlõgazdálkodásról és bortermelésrõl szóló törvény végszavazása a Parlamentben. Ennek kapcsán dr. Nagy Imre egri polgármester, szocialista országgyûlési képviselõ pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a jogszabályhoz több módosító, illetve kapcsolódó indítványt is benyújtott abból a célból, hogy az eredetvédett borok szabályozására vonatkozó szabályok szigorodjanak, különös tekintettel az Egri Bikavérre. Fontos ugyanis, hogy a zászlósbor mind erõsebben kötõdjön a városhoz, illetve az itteni gazdákhoz, hiszen – vélekedett – ezáltal lehet jobb gazdasági eredményeket elérni.
Az új bortörvényhez kapcsolódó módosítások egyeztetésén nem született végleges megállapodás a régiók ügyében – hangsúlyozta lapunknak Horváth Csaba.
Harminchárom településen, több mint 14 ezer taggal, 7815 hektáron az ország legnagyobb történelmi borvidéke a mátraaljai – mondta tegnap dr. Nyilas János, a hegyközségi tanács elnöke. Mint hozzáfûzte: Heves, Pest és Nógrád megyében tevékenykednek.
Megegyezés született az új bortörvényhez kapcsolódó módosító indítványokról – értesültünk. A számos korrekciót tartalmazó csomag megváltoztathatja az egész borágazat arculatát.
\”Ha a borvidék, vagy régió megteremti az akkreditált laboratóriumot, akkor az legyen egyenértékû az Országos Borminõsítõ Intézettel.\”