Késõ szüret, 40 százalékos terméskiesés Tokaj-hegyalján
A hegyaljai szõlõtermelõk közül többen már az elmúlt napokban hozzáláttak a szürethez, mentették, ami még menthetõ. Marcinkó szerint a borvidék termésének alig öt százalékát kitevõ korai szõlõfajták megsínylették az elmúlt hetek esõs idõjárását, sok helyütt rothadásnak indult a szõlõ, ezért a gazdák igyekeznek megmenteni a termést. A hagyományos tokaji fajták, azaz a furmint, és a hárslevelû szüretelése várhatóan október 10-e után kezdõdik meg.
A kedvezõtlen idõjárás miatt lényegesen kevesebb szõlõ terem az idén a történelmi borvidéken, a korábbi 30 százalékra becsült terméskiesést mára már 40 százalékra teszik a szakemberek. A Tokaj Kereskedõház idén 90 ezer mázsa szõlõ felvásárlását tervezi, a borvidéken pedig korábban mintegy 250 ezer mázsa szõlõvel számoltak, de valószínûleg ennél 30-40 ezer mázsával kevesebb kerül a puttonyokba.
A kereskedõház a vele szerzõdésben álló mintegy kétezer termelõnek a muskotályos szõlõ kilójáért 80 forintot, az egyéb korai fajtákért pedig 65 forintot fizet – írja az MTI. Ez, mintegy 25 százalékkal haladja meg az elmúlt évi árakat. A cég ígérete szerint gazdák december 15-ig megkapják pénzüket.
Forrás:
Agromonitor
http://www.agromonitor.hu