Eperjes Károly kapta a Pannon Bormíves Céh Bussay László Emlékdíját
Az elismerést minden évben az kaphatja meg, aki a céh által képviselt szellemiséggel sokat tett a magyar borkultúráért. Az idei díjat a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével kitüntetett (2017), Kossuth- és Jászai Mari-díjas Eperjes Károly színmûvésznek ítélte a borászközösség. A Sopron környéki Hegykõn született színész saját bevallása szerint a Soproni borvidéken kedvelte meg a vörösbort, amelynek szeretete hagyomány a családjukban. Eperjes Károlyt ma már a legtöbb hazai borvidéken borlovaggá avatták, s õ odaadóan népszerûsíteti az adott táj borait.
Bussay László Emlékdíj
A Pannon Bormíves Céh által alapított, egykori céhtársukról, dr. Bussay Lászlóról elnevezett Emlékdíjjal 2014-ben dr. Rohály Gábor borszakíró, 2015-ben Borbás Mária televíziós újságíró munkáját ismerték el. 2016-ban az az évben elhunyt dr. Nagymarosy András geológus, népzenész, borszakíró, az ELTE TTK Általános és Alkalmazott Földtani Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense kapta a posztumusz díjat.
Dr. Bussay László
A Bussay László Emlékdíj névadója, a 2014-ben elhunyt háziorvos és borász, a Zalai borvidék elismerten elsõ számú termelõje 1988-ban telepítette az elsõ szõlõtõkéket Csörnyeföldön. Olasz- és rajnai rizlinget, szürkebarátot, traminit, sárgamuskotályt, pinot noirt, csókaszõlõt is termelt a Kövecs-hegy, Birkás és Kapatörõ dûlõkben. 2003-as traminije Olaszországban ért el nagy aranyérmet. 2006-ban az Esküvé 2004 cuvée-jét a Decanter Magazin a világ 10 legjobb rizlingje közé választotta. Borait országhatárokon innen és túl is sokan ismerték. Dr. Bussay Lászlót háziorvosi és a Zalai borvidéknek nevet és ismertséget hozó munkájáért 2009-ben a megye díszpolgárává választották. 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, 2015-ben pedig posztumusz elismerésként a Borászok Borászának választotta a hazai borászközösség.
Pannon Bormíves Céh
A Pannon Bormíves Céhet 1999-ben alapította tíz elismert családi pincészet; a közösség mára 38 tagot számlál az ország összes borvidékérõl, jelenlegi elnöke Jekl Béla villányi borász. A céh tagjai fontos feladatuknak tekintik a kimagasló minõségû magyar borok népszerûsítését, és teljes mértékben elkötelezettek a kulturált borfogyasztás meghonosítása iránt. Lényeges vonásuk az önkorlátozó rendszabályok önkéntes vállalása és az etikus magatartással együtt járó szabad betekintés pincéjükbe, egész szakmai munkájukba, a szõlõtelepítéstõl a bor készítéséig.
A Pannon Bormíves Céh presztízsét jelzi, hogy a 38 fõt számláló közösség tagjai közül 27 évvel ezelõtti alapítása óta 16-an érdemelték ki a Magyar Bor Akadémia által gondozott Év Bortermelõje elismerést. Az idei díjazott, Szõke Mátyás ugyancsak a Pannon Bormíves Céh tagja, akinek személyében elõször ismerték el ilyen rangos kitüntetéssel a Mátrai borvidéket.
A Pannon Bormíves Céh „Év Bortermelõje” elismeréssel kitüntetett tagjai:
2017 Szõke Mátyás, Mátrai borvidék
2014 Dúzsi Tamás, Szekszárdi borvidék
2011 Vida Péter, Szekszárdi borvidék
2010 Légli Ottó, Balatonboglári borvidék
2009 Dr. Lõrincz György, Egri borvidék
2007 Frittmann János, Kunsági borvidék
2004 Takler Ferenc, Szekszárdi borvidék
2003 Árvay János, Tokaji borvidék
2001 Szepsy István, Tokaji borvidék
2000 † Figula Mihály, Balatonfüred-Csopaki borvidék
1998 † Gál Tibor, Egri borvidék
1997 Bock József, Villányi borvidék
1995 Thummerer Vilmos, Egri borvidék
1994 Gere Attila, Villányi borvidék
1993 Vesztergombi Ferenc, Szekszárdi borvidék
1991 Tiffán Ede, Villányi borvidék