Borban úszik Csehország
A tavalyi bortermelés menynyisége 820 000 hektoliter volt Csehországban, csaknem kétszer annyi, mint az elõzõ évben – közölte a prágai földmûvelésügyi minisztérium. rnrn
A tavalyi bortermelés menynyisége 820 000 hektoliter volt Csehországban, csaknem kétszer annyi, mint az elõzõ évben – közölte a prágai földmûvelésügyi minisztérium. rnrn
Az Egerszóláti Olaszrizling Borlovagrend kezdeményezésére és hat Eger környéki település önkormányzatai és hegyközségei összefogásával 2006-ban rendezték meg az Aranytõke Borszemlét. A rendezvény a tekintetben újdonságnak számított, hogy a pincészetek mellett a kistermelõk is lehetõséget kaptak boraik bemutatására. rn
A tokaj-hegyaljai települések között nehezen megszületett világörökségi konszenzust könnyen felboríthatja a jövõ nemzedékek országgyûlési biztosának a szerencsi szalmatüzelésû erõmûvel kapcsolatban kiadott állásfoglalása – állítja Rónavölgyi Endréné, Szerencs szocialista polgármestere.rn
„Bárhol is voltam, bármilyen jó bort is ittam, a nyúli bornál jobbat sosem ittam” – vallják a nyúli bortermelõk. Borversenyükön a bírálóbizottság az 51 minta közül 8-nak ítélt aranyérmet.rn
Stanislav Becik szlovák földmûvelési miniszter bejelentette, nem egyezik bele, hogy Magyarország szûkítse a történelmi borvidék szlovákiai területét. Errõl már tájékoztatták is a brüsszeli illetékeseket – jelentették be a Pozsonyban. Az agrárminiszter élesen bírálta elõdjét, Simon Zsoltot, aki 2004-ben megállapodott magyarországi kollégájával arról, hogy a tokaji borvidék országukban legfeljebb 564 hektár lehet.rn
Vadban gazdag erdõk, széles folyómedrek, dús üstökû fák, a szubmediterrán éghajlat alatt, löszös, homokos talajon bõ termést ígérõ zöldség- gyümölcs- és szõlõ ültetvények váltják egymást a Dunai borrégióhoz tartozó, soknemzetiségû, tizenkét településbõl álló Hajós-Bajai borvidéken. A több évszázados történetû, hagyományos szõlõ és bortermeléssel foglalkozó vidék kitûnõ minõségû illatos fehér borairól, fûszeres vörös borairól és újabban különleges jégboráról is ismert.rn
Három évre, a 2009-tõl 2011-ig tartó idõszakra vonatkozó radikális termeléskorlátozásról döntött a védett eredetû borokhoz felhasználható szõlõfajták esetében az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa – közölte a tanács titkára szerdán.
Taxitársaságok és pótsofõr szolgálatok is csatlakoztak a Borszerda akcióhoz, így az esemény napján nem szükséges autóra hagyatkoznia annak, aki fél áron szeretne bort kóstolni. A Borszerda kiemelt partnerei 50 százalékos engedménnyel szállítják azokat, akik a résztvevõ éttermekbe igyekeznek, illetve haza is szállítják õket.
Eszményi egyensúly, erõteljes, friss savak, hosszú lecsengés: ez jellemzi a 2005-ös év aszúborait. Szakértõk szerint az évjárat hosszú ideje a legjobb, akár a sokak által klasszikusnak tartott 1999-est is megelõzheti. E rendkívüli évjárat kóstolóját tartja a Tokaj Reneszánsz Egyesület április 25-én, szombaton, a Gerbeaud házban. A kóstolón 16, minõségért elkötelezett tokaji borászat közel 50 borát lehet megkóstolni.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Tokaj – 2009. április 23-25.