Borban a szeretet energiája
A mádi Szepsy István, a magyar borászat kiemelkedõ alakja szerint tudatosan és erõsen kell mûködnie a mindennapi tevékenységben jelenlévõ spiritualitásnak. Nem a végeredmény, a siker számít, hanem az, hogy az ember önérzetesen, szeretettel, elhivatottsággal végezze a munkáját. Aki pedig ehhez a munkához igazán nagy energiára vágyik, nem a teremtetthez, a materiális eszközökhöz, hanem a természetfelettihez, a teremtõhöz fordul.
A tokaji bor világhírû szakértõje szerint az egyetemes hit egyre nagyobb szerepet kap a mindennapok munkájában, függetlenül a vallási, egyházi beállítottságtól. Azok az emberek, akiknek megvan a nyitottságuk az isteni szeretet energiájának befogadására, folyamatosan keresik önmagukat, törekszenek a jóra, életüket és munkájukat mint egy egység részeit képzelik el. A hívõ embernek sokkalta nagyobb öröm lehet az osztályrésze, csak úgy, mint azoknak, akik a tevékenységébõl részesülnek. Így például a bor fogyasztója is közvetlenül átérezheti azt az energiát, ami a borász munkájával kerül a palackba.
Szepsy István úgy véli, a karácsony egyik legfõbb üzenete, hogy az ember magába szállva a tisztaságra, az újjászületésre gondol. Ezeknek az érzéseknek a vágya minden emberben él, azonban fontos, hogy ne csak az ünnepen, hanem nap mint nap keressük õket. Akik ezt teszik, és hittel végzik munkájukat, a rendõrtõl a boltosig, környezetük számára is pozitív energiát sugároznak, és a borhoz hasonlóan magukban hordozzák a folyamatos megújulás lehetõségét.
Kapcsolódó anyag
http://inforadio.hu/audio/6782/info678233.mp3
Forrás:
inforadio.hu
http://www.inforadio.hu