Napi standolás: bojkottal fenyegetnek a vendéglátósok
A szigorításról szóló módosítást a jövõ évi adótörvények között fogadták el a szocialisták a Magyar Demokrata Fórum képviselõivel együtt. A Kereskedõk és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége tiltakozó aláírásgyûjtésbe kezdett.
Költség- és veszteségnövelõ adminisztrációs tehernek tartják a napi standolást a vendéglátósok. A jövedéki törvény módosítása 2009. február 1-jétõl írja elõ a büféknek, kocsmáknak, éttermeknek az alkoholtartalmú italok napi forgalmának nyilvántartását. A szabályozás hungaricum, a világ más országában nem létezik. A jogszabály csak a bírság alsó határát szabja meg 200, illetve 500 ezer forintban. A felsõ határt nem számosítja, a büntetés több millió forint is lehet.
Petõ István, a KISOSZ elnökségi tagja, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke szerint a standolás egy belsõ elszámolási rend, amelybe nem illik beleszólni – mint ahogy a nyugat-európai országokban sem teszik. Az érintett vendéglátóipari egységek napközben éjszakáig, hétvégén hajnalig tartanak nyitva, a napi standolással tehát reggelig is eltarthat a mûszak. Cár Lajos szállodaigazgató, a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Turizmus Szakosztályának elnökségi tagja kijelentette: nem lehet elvárni, hogy egy 8, 10, vagy akár 12 órát dolgozó kolléga még plusz 1 vagy 2 órát dolgozzon ezzel. „Az sem elvárható, hogy a vendéglátóhelyek külön munkaerõt vegyenek fel” – tette hozzá.
A forgalom napi nyilvántartásának hivatalos indoka a gazdaság kifehérítése, a szigorítás a szeszipari lobbi nyomására került bele a kormány jövõ évi adócsomagjába. A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács szerint a kocsmárosok nem adóznak minden eladott üveg sör vagy kimért feles után. Az érdekképviselet azt is állítja, hogy 2004-ben, amikor néhány hónapig szintén kötelezõ volt a napi standolás, 20-30 százalékkal megugrott a rendelések száma. A vendéglátósok érdekképviselete a szigorítás visszavonására szólította fel az Országgyûlést és a Terméktanácsot. Ellenkezõ esetben bojkottot hirdetnek a szeszgyártók ellen.
Forrás:
MNO
http://www.mno.hu