Vörösben is lehet nagyot alkotni
A balatonlellei Konyári Dániel kapta az Év Fiatal Borásza címet, melyet elõször ítéltek oda egy internetes közönségszavazás alapján. Az elismerésen az egri Bolyki Jánossal osztozik a kishegyi borász, ugyanis azonos számú szavazatot kaptak a Bor-agora klub civil kezdeményezésû szavazásán.
– Én már régen megmondtam, hogy õ a legjobb a fiatalok között, nekem nem volt meglepõ az elismerés – így kommentálta fia sikerét Konyári János balatonlellei borász, a 2008-as Év Bortermelõje.
– Ez egy családi borászat, ahol élesen különválasztani semmiképp nem lehet az édesapám és az én munkámat, a különbség legfeljebb annyi, hogy õ még többet dolgozik, hiszen a rádi Ikont is vezeti – mondta Konyári Dániel. – A munka közös, s talán még szerencsének is nevezhetjük, hogy annak idején a nulláról kezdtük, tehát elképzeléseink megvalósításában nem kellett alkalmazkodni – fûzte hozzá az Év Fiatal Bortermelõje, aki 2000-ben diplomázott borászként, s azóta egy szakmai portál megfogalmazása szerint „bejárta a fél borvilágot”: Dél-Afrikától, Portugálián át Kaliforniáig és Új-Zélandig tanulmányozta a borkészítés technológiáját.
A legkevésbé meglepõ, hogy szakdolgozatát annak idején a barrique hordós érlelésbõl írta. Konyári János volt az ugyanis, aki a technológiát Magyarországon elsõként alkalmazta. Az viszont már nagyban köszönhetõ Dániel külföldi tanulmányainak is, hogy a pincészet az országban másodikként tért át a kíméletesség jegyében a gravitációs módon való feldolgozásra. S hogy mitõl oly különleges még a kishegyi pince?
– A déli Balaton elsõsorban a nagy fehérborokról ismert, mi viszont igazán vörösborpárti család vagyunk, szõlõterületünk nagy részét a vörös fajták teszik ki – egyszerûsítette le Konyári Dániel azt, hogy a család legismertebb borai, mint egyebek között a Sessio, a Sigillum Loliense, s a Páva elnevezésû csúcsbor megcáfolhatatlanul bebizonyították: a Dél-Balatonnál vörösben is lehet nagyot alkotni.
Fiatal borászokkal forgatott kisfilmeket tavaly az internetes Facebookon mûködõ Bor-agora klub. A borrajongóknak az oldalon egyre bõvülõ tábora jelentette a szavazás alapját, melynek során késõbb az Év Fiatal Borászát 35 jelölt közül megválasztották. – Játéknak indult az egész – fogalmazott Fazekas-Ruck Levente szervezõ, a civil kezdeményezés ötletgazdája. Az ifjú borászokra bárki voksolhatott. A díjátadó ünnepséget Budapesten tartották, s Konyári Dániel sikerén túl egyéb somogyi vonatkozása is volt.
A nyertesek a Vakok Speciális Szakiskolája által készített boroskancsókat kapták, s a kaposvári Szántó Bernadett hirdette ki a Braille-írással feltüntetett neveket.
Forrás:
sonline.hu
http://www.sonline.hu