Vízválasztó – A idei borfesztivál tanulságai
Negatív látogatói rekordot döntött az idei Budavári Borfesztivál: a vendégek száma alig érte el a húszezer fõt.
Nem volt még ekkora esõ és ennyire rossz idõjárás az elmúlt 23 évben, mint idén. Kültéri rendezvényeknél természetesen számolni kell az idõjárás viszontagságaival és változékonyságával, de ilyen szélsõséges vízmennyiségre szinte lehetetlen felkészülni – írják közleményükben a szervezõk.
Pedig õk most is megtettek mindent, amit az elõzõ években is. Idén is be lehetett ülni a „mínusz egyedik” és a nulladik napon a Boregyetem közérthetõ, színvonalas kurzusaira, ahol például Olaszország, a borfesztivál díszvendége is bemutatkozott.
Lehetõség nyílt kuriózumok kóstolására; az elõre meghirdetett borpárok kóstoltatásával a borászok szakmai érdekességeket mutathattak meg, visszajelzéseket gyûjthettek az új technológiai megközelítések eredményeirõl. A Pár borpár elnevezésû projekt keretében borpárok tagjait összehasonlítva lehetett kóstolni: például ugyanazt a bort hordóban és acéltartályban erjesztve vagy egy szõlõfajta két borát két különbözõ dûlõrõl.
Idén is folytatódott a VinAgora Érmes Borok Háza kezdeményezés, ahol lehetõség nyílt olyan pincészetek borainak kóstolására is, amelyek az idei VinAgorán arany- vagy ezüstérmet nyertek, de a Budavári Borfesztiválon nem volt önálló standjuk.
Mindebbe és még sok érdekes programba, kezdeményezésbe avatkozott bele az idõjárás. Ám a siker elmaradásának számos más oka is van.
Itt vannak mindjárt az árak! Évek óta vita tárgya, magasak-e a helydíjak. Akárhogy is, de a borászok szerint a kiállítóknak mind kevesebb az esélye költségeik megtérülésére. Azaz partnerkapcsolatok ápolása ide, új termékek bemutatása oda, legfontosabb szempontjuk az, hogy megéri-e anyagilag a megjelenés, márpedig idén azok jártak jól, akik nem jöttek. És mit kap a látogató? 2900 forintos belépõért olyan árképzést, amelyben mélyen benne van ez a bizonyos „be kell hozni az árát” attitûd.
Úgy tûnt, hogy nincsenek jelen a borászok – hoszteszek, esetleg kollégák helyettesítik õket. Erre a problémára csak részben magyarázat, hogy a mezõgazdasági szempontból a többség számára nehéz év sok idõt, energiát elvesz a borászoktól. A hírek szerint a szervezõk már keresik a megoldási lehetõségeket arra, hogyan lehetne magukat a termelõket jobban motiválni részvételre.
Ugyancsak régóta bírálat tárgya a fesztiválon megjelenõ gasztronómia. A kínálat túlnyomóan inkább vásári, mint fesztiváli – ettõl persze más nagy fesztiválok sem menekülnek meg –, de talán fájóbb, hogy az „olasz” ételes standot is érték kritikák. Ezzel együtt, ahogy képeinken is látható, találtunk üdítõ kivételeket is: igazi különlegességeket kínáltak a Tanyasi Csirke standján, máshol kóstolhattunk szarvasgombás ínyencségeket vagy éppen kézmûves péktermékeket.
A borfesztivál jelenlegi nehéz helyzetének kialakulásában „külsõ” tényezõk is szerepet játszanak, a leglényegesebb talán ezek közül, hogy korábban – ahogy a Magyar Szõlõ- és Borkultúra Nonprofit Kft. közleménye rámutat – a borfesztivál teljes költségének 15 százalékát állami támogatások fedezték, ebben az évben ez az arány csupán 3 százalék volt. Az elmúlt év és az idei rendezvény nehézségei miatt a jövõ évi Budavári Borfesztivál komoly veszélyben van – fogalmaz a közlemény –, így a következõ napokban a borfesztivál igazgatója segítségért folyamodik a kormányzat illetékeseihez.
A borfesztivál csapata nyitott az új ötletekre – nyilatkozott a rendezvény után annak egyik fõszervezõje. Már csak az a kérdés, elégségesek-e a folyamatos megújulási próbálkozások, vagy vízválasztóhoz érkeztek, és koncepcióváltásra kényszerülnek a döntéshozók.
Forrás:
Trademagazin
http://www.trademagazin.hu