Varga – Kikerüli az adózást a magyar borok többsége
Varga Péter, az évente 11 millió palack bort értékesítõ Varga Pincészet tulajdonosa úgy fogalmaz: érthetetlen, hogy miért is tûrte ilyen sokáig ezt a helyzetet a kormány. A közlemény utal korábbi hivatalos statisztikákra is, miszerint a belföldön forgalomba hozott borok legalább 45 százaléka kikerüli az adózást. (Ezt a hegyközségi szõlõtermesztési és bortermelési statisztikából illetve a befizetett forgalomba hozatali járulék értékébõl és az export-import egyenlegébõl számították ki.)
A közlemény ismerteti: a legnagyobb hazai borászat saját számadataiból is kitûnnek a feketeértékesítés okozta károk. Amikor az elsõ Orbán-kormány bevezetette a zárjegyet, értékesítésük az elõzõ évhez képest 35 százalékkal nõtt, amikor pedig a Medgyessy- kormány megszüntette, 24 százalékkal csökkent.
A társaság szerint a zárjegy bevezetése lehetõséget teremtene arra, hogy a kormányzat a borászatok adminisztrációs terheit és költségeit jelentõsen csökkentse. Az ebbõl fakadó megtakarítás pedig fedezné a zárjegy beszerzésének és felhelyezésének költségeit.
A közlemény emlékeztet arra, hogy a napokban Font Sándor fideszes országgyûlési képviselõ, az Országgyûlés Mezõgazdasági Bizottságának elnöke az adótörvényhez módosító javaslatot nyújtott be, amelyben kezdeményezte a borzárjegy újbóli bevezetését. Az indítvány szerint a javaslat segítené a magyar borágazat megtisztulását, a feketekereskedelem és a borhamisítás visszaszorítását.
Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) fõtitkára a témával kapcsolatban az MTI-nek azt mondta, hogy feketekereskedelem arányára ezen a területen semmiféle statisztika nincs. Szerinte minden errõl alkotott vélemény csak feltevésen alapszik.
Forrás:
Vállalkozói negyed
http://www.vallalkozoinegyed.hu