Valami történik bormarketingileg
A Magyar Bormarketing Kht is kezd mendegélni csendesen, errõl bõvebben majd késõbb, most csak annyit, hogy a kht is közel egymilliárd forint fölött fog diszponálni, múlt pénteken pedig ismét aláírtak egy irdatlan, bõ félmilliárdos bormarketing-pályázatot Villányban. Már a múltkori sikeres félmilliárdos pályázatról is azt mondtuk lelkesen, hogy szenzációs bortörténelmi esemény (tavaly Szekszárd és Villány együtt, a Regius Vinum Europae, Európa királyi borai címen nyert egy millát az úniótól az önerõs millió eurója mellé, borpromóciós célokra. Most pénteken pedig újabb sikeres pályázat aláírási ceremóniája zajlott a pályázatok motorjának, a Wunderlich Pincészetnek a lovagtermében. Azért két milliárddal már tényleg lehet valamit kezdeni, akkor is, ha a marketing eszement módon nyeli a pénzt és kábé olyan hatásfoka van, mint a gõzgépnek.
A tavalyi projekt olyasmi célokat fogalmazott meg, hogy három év alatt (2008-2010) piacbõvítést kéne elérni az únióban, a belsõ piacon pedig kiszélesíteni az eredetvédelmi regulációt, a védett eredetû ill. földrajzi eredet-megjelöléssel ellátott, meghatározott termõhelyrõl származó minõségi bor-klasszifikációt. Most (az Európai Királyi Borok Egyesület, a tokaji, villányi hegyközség és az Etyek-Budai Borvidék képviselõje által benyújtott pályázat szerényen a hangyányi Egyesült Államokat, a kínai és az orosz piacot célozza meg. („Meghatározott termõhelyrõl származó minõségi borok; Európai Királyi Borok promóciós program 2008-2010. években az USA, Kína és Oroszország piacán”). Az elsõ projekt tehát az únióról, a második az únión kívüli borpiacokról szól.
A cél itt is nyilván a marketing-kommunikáció felpörgetése, borinformáció eljuttatása ama célpiacok forgalmazóinak, szakértõinek, fogyasztóinak és vélemény-vezéreinek, akiknek többnyire fogalmuk nincs a magyar borról, a végcél pedig persze a piacbõvítés, elsõsorban a HORECA-dimenzióban. A program koordinátora az Európai Királyi Borok Egyesülete, a stratégiát õk dolgozzák ki és az elvont célokat õk fordítják le konkrét gyakorlati teendõkre-akciókra. Az újabb sikeres pályázatot ismét a Rekontir Kft fiatal profijai írták-fúrták-faragták, tudnak valamit a csávók.
A pályázat elbírálása az FVM Agrárpiaci Fõosztályánál folyt és Gráf József támogatásával került az EU Bizottság Agricultural DG Igazgatósága D 4-es egységéhez, mely a végsõ döntést meghozta. Ilyen még nem volt: ilyen széles körû borvidéki összefogásra sem igen volt még eddig példa, illetve a magyar agrárkormányzat még sosem támogatott EU-n kívüli borpromóciót ekkora volumenben: a pályázók több mint ötszázmillió forint értékû promóciós programot hajtanak végre az EU-n kívüli piacokon a Tokaji, Villányi, Szekszárdi és Etyeki m.t. minõségi borok hatékony promóciója jegyében. „A részt vevõ pincészetek vállalták: megkettõzik a támogatásokat, ez azt jelzi, hogy a magyar prémium borászatok rájöttek: a sorsukat a saját kezükbe kell venniük”, mondta Szûcs Róbert. Bock József hangsúlyozta, hogy a résztvevõk összmagyar érdeket képviselnek, amikor azon igyekeznek, hogy a szép etyeki, szekszárdi, tokaji és villányi bor ne csak itthon legyen világhírû és hogy ne egy euró alatt, hanem jóval egy euró fölött értékesüljön a külpiacokon. Gráf József szerint viszonylag kevés olyan igazán eredeti és rendkívüli értékünk van, mely a nagyvilágban is versenyképes, a bor ilyen, „de ne feledkezzünk meg a belsõ piacról sem, elsõsorban a bor iránt egyre élénkebben érdeklõdõ 20-30 közötti generációról. És azt se feledjük, hogy egy-egy borász és pincészet csak akkor lehet sikeres, ha a magyar bor általában ismert és sikeres itthon és a nagyvilágban, amit csak közösségi marketinggel és összefogással lehet elérni. Ez az összefogás segítette a magyar agrárdiplomáciát is abban, hogy az úniós borreform is végül úgy alakult, ahogy mi akartuk, ahogy Magyarország akarta. Ez nem a mi személyes sikerünk, ez az ország sikere, mi tesszük a dolgunkat, és megpróbáljuk kiszolgálni azokat, akik ránk bízták ezeknek az ügyeknek a vitelét”.
Az Európai Királyi Borok Egyesülete a gesztor szervezet, a támogatás címzettje. Elnöke: dr. Szûcs Róbert.
Európai Királyi Borok Egyesületének Tagjegyzéke
1. Szekszárdi Borvidék Hegyközségi Tanácsa
2. Wunderlich Borászati Kft
3. DKJ Szüret Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelõsségû Társaság
4. BODRI PINCÉSZET Borászati Kft.
5. VYLYAN Szõlõbirtok és Pincészet Zártkörûen Mûködõ ZRt
6. VYLYAN VINUM Borászati Kft
7. Takler Pince Borászati Kft
8. Sauska & Társa Borászati és Kereskedelmi Korlátolt Felelõsségû Társaság
9. HEIMANN Szõlõ- és Bortermelõ Családi Birtok Kft
10. Rókusfalvy Pince Szõlészeti és Borászati KFT
11. DERESZLA Bortermelõ és Értékesítõ Kft
12. Jammertal Borászati és Kereskedelmi Kft
13. Bock Pincészet
KÖLTSÉGVETÉS EURÓBAN
Összefoglaló táblázat célországok, tevékenységek és évek szerinti bontásban
|
Forrás:
Borravaló
http://www.borravalo.hu