Valami bûzlik a tokaji szõlõfelvásárlás körül

Mi okozza a gondokat idén a tokaji szõlõfelvásárlás körül?

Késõn kötött szerzõdéseket és sok esetben nyomott árakon vásárolta fel idén a szõlõt az állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt. több, a tokaji borvidéken termelõ szõlõgazda véleménye szerint. A cég viszont azt állítja, hogy nem voltak felvásárlási problémák, és az, aki megfelelõ minõségû alapanyagot állított elõ, idén is megtalálhatta a számítását. A vállalat az aszúszemek felvásárlását november 8-án fejezte be, a szõlõátvételt pedig korábban, október 31-én zárta le. A szõlõért idén közel 1 milliárd forintot fizettek a több, mint ezer kistermelõnek.

Rengeteg volt a kiváló aszúszem

A cég idén a kedvezõ évjáratnak köszönhetõen több mint 50 ezer kilogramm aszúszemet vásárolt fel. Összesen pedig 5,7 millió kilogramm szõlõt vett át szeptember 16-tól több mint 1000 kistermelõtõl, akik jellemzõen magánszemélyek, és õstermelõk voltak – írja az Agrárszektor oldal.

A tokaji szõlõfelvásárlás a gazdák szemével

Egyes Tokaj-hegyaljai szõlõsgazdák szerint ugyanakkor hiába volt idén jó évjárat és jelentõs aszútermés, a magáncégeknél már októberben leállt az aszúfelvásárlás. Ráadásul az állami társaság sem minden hegyaljai kistermelõnek adott lehetõséget a szõlõtermés és az aszúszemek eladására. Az ügy nemrég téma volt a parlamentben is, ahol egyes képviselõk azt vetették fel, hogy a Grand Tokaj Zrt. idén kevesebb tokaji termelõtõl vett át szõlõt, és nem biztosította számukra a tisztességes felvásárlási feltételeket.

A Grand Tokaj Zrt. ugyanakkor úgy reagált a kritikákra az Agrárszektor portálnak, hogy a szüret és a felvásárlás végig probléma nélkül zajlott. A vállalat szerint egyáltalán nem volt szó átvételi gondokról, és az idei szüretet is korrekt partneri viszony jellemezte.

Ellenõrzik a tokaji ültetvények minõségét

Az állam és a Grand Tokaj Zrt. tisztán szõlészeti alapon egy ellenõri rendszert vezetett be, és évente 3-5 alkalommal szemlézte 1200 kistermelõ ültetvényeit. Idén is célzottan választották ki azt a több mint ezer termelõt, akik megfelelnek a minõségi követelményeknek – – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a parlamentben.

Késett szerzõdések, kevesebb termelõnek?

Több tokaji szõlõtermelõ viszont azt állítja, hogy a Grand Tokaj Zrt. az idén – szemben az elõzõ évekkel – a szüret elõtt nem kötött felvásárlási szerzõdéseket a gazdálkodókkal. Míg 2016-ban 1270 termelõvel létesítettek megállapodásokat, addig most csak körülbelül 1000 termelõ kapott értesítést szeptember közepén arról, hogy az állami cég megveszi a szõlõjüket.

Ezért idén a szerzõdéskötések a gazdálkodók szerint elhúzódtak, 270 termelõnek pedig az állami cég semmilyen indoklást nem adott az ajánlattétel elmaradására.

A Grand Tokaj Zrt. objektív és dokumentált minõségbiztosítási rendszer alapján az idén több mint 1000 kistermelõvel kötött szerzõdést – cáfolta ezeket a vádakat a vállalat az Agrárszektor szerint. Azokkal kötöttek megállapodásokat, akik szõlõjüket egész évben jól mûvelték. A társaság a kiváló minõségre törekedett. Aki ennek megfelelõ alapanyagot szállított, az idén is megtalálta számítását Tokaj-Hegyalján a cég szerint. A borvidéken az aszúszemeket a piaci helyzet szerint 8-10 nagyobb borászat vásárolja fel, amelyek között minden évben a Grand Tokaj Zrt., illetve a jogelõd Tokaj Kereskedõház is vevõként szerepelt – közölte a vállalat.

Az árakat is kevesellték

Néhány tokaji termelõ elégedetlen volt a szõlõárakkal is. Szerintük a Grand Tokaj sok esetben nyomott árakon vásárolta fel a szõlõt. A cég a szõlõket döntõen két kategóriába, az oltalom alatt álló földrajzi jelzésû (OFJ) és az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott (OEM) csoportba sorolta. Azonban a termelõi vélemények szerint nem volt egyértelmû, mi alapján döntötte el, kinek a szõlõje melyik kategóriába tartozik. A zempléni OFJ kategóriájú szõlõkért kilogrammonként 80 forintot, a tokaji OEM-be tartozókért 100-150 forintot ígértek. A 23 mustfokot elérõ szõlõkért kilónként 250 forintot adtak, de ez utóbbi kategóriába – állítják helyi termelõk – csak nagyon kevés gazdálkodó került be.

A Grand Tokaj Zrt. szerint viszont nem igaz, hogy nyomott árakon vásároltak.

A szüret elõtt meghirdetett árakon vették át a szõlõt, több kategóriában objektív és dokumentált ültetvényellenõrzés mellett. Az árakat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával is egyeztették. Egy kilogramm felvásárolt szõlõ átlagára – aszúszemek nélkül – 146 forint volt. Ezzel az állami borászat áltat kifizetett átlagár meghaladta az elmúlt tíz év átlagárait. Az összes felvásárolt termés bruttó értéke pedig megközelítette az egy milliárd forintot, vagyis ekkora bevételt realizálhattak a borászattal szerzõdött tokaj-hegyaljai kistermelõk – közölte a vállalat.

Forrás:
Magro.hu
http://www.magro.hu