Tucatnyi engedély, tervrajz, indokolatlan szigorítás, avagy hogyan tegyük tönkre a hazai borászatot?
Az MDF frakcióvezetõ-helyettese törvénymódosítást kezdeményez, emellett levélben fordul Németh Imre tárcavezetõhöz.
– Júniusban egy olyan FVM-rendelet jelent meg azonnali végrehajtási hatállyal, amelynek kivitelezése gyakorlatilag lehetetlen – jelentette ki Font Sándor. Engedélyhez köti már azokat a borászati kis pincéket is, amelyek nem hoznak közvetlen forgalomba bort. Az engedélyezéshez kötelezõen csatolni kell az ÁNTSZ szakhatósági hozzájárulását, a környezetvédelmi szakhatósági hozzájárulást, nemzeti park területén a nemzeti park igazgatóságának hozzájárulását, hivatalos helyszínrajzot, technológiai folyamatábrát, amelyek értelmében csak ezután kezdeményezhetõ az OBI-nál, az Országos Borminõsítõ Intézetnél a borászati üzem mûködési engedélyének a kérelme. Információim szerint a környezetvédelmi hatóság és az ÁNTSZ gyakorlatilag felkészületlen mintegy nyolcezer kérelmezõ ügyének az elbírálására, és nemhogy azonnal, de legalább másfél évbe telik, amíg az összes engedélyezési eljárást meg lehet szerezni. Addig azonban, akik ezt nem szerzik meg, a VPOP azonnali hatállyal bezárhatja azokat a pincéket, amelyeknek valamilyen engedélye hiányzik. Ezért törvénymódosítást nyújtottam be, a nyári parlamenti szünet miatt viszont közvetlenül fordulok Németh Imre agrárminiszter úrhoz, hogy a rendeletet azonnali hatállyal semmisnek minõsítse, és próbáljuk meg együttesen átgondolni, van-e értelme a kis pincészetek ilyen szigorú engedélyhez kötésének.
Forrás:
Magyar Rádió
http://www.radio.hu