Torgyán Tokaj miatt bukott?
Szoták Gyula elmondta, a privatizációs szándékra abból következtettek a termelõk, hogy 2000-ben közölték velük egy hegyközségi tanácsi ülésen: a következõ évben nem vesznek át szõlõt.
Szabó Csaba, a TK volt elnöke a meghallgatáson kitartott amellett, hogy \”kár lett volna a tõkén hagyni a 2001-es termést\”, megerõsítette ugyanakkor, hogy valóban felmerült, nem vesznek szõlõt az erõs 2000-es termés után, de végül 2,5 milliárd forintos állami támogatást vettek igénybe a felvásárláshoz. Az üzletember hangsúlyozta: ezzel nem egyes gazdákat akartak helyzetbe hozni. Az egyébként fideszes önkormányzati képviselõ Szabó Csaba a meghallgatáson elismerte, hogy közös üzleti érdekeltsége van Szász I. Attilával
A meghallgatáson ott volt Botos Ernõ, a Tokaj Kereskedõház felügyelõbizottságának akkori elnöke és Gárdosi László, a testület volt tagja is. Õk azt mondták, a TK Rt. vezetõinek összeférhetetlensége miatt menesztették a tokaji cég felügyelõbizottságának tagjait 2000-ben. A grémium Erdõsi István belkereskedelmi igazgató és Hegedûs Zoltán vezérigazgató összeférhetetlennek tûnõ érdekeltségeit vizsgálta, de nem tudtak a végére járni az ügynek, mert felmentették õket.
Az ügyben Szász I. Attila, a TK akkori jogi tanácsadója, egyben Orbán Viktor feleségének üzlettársa járt el. Az ügyvéd szerint nem volt összeférhetetlenség, holott Hegedûs Zoltán elismerte Botosnak az összeférhetetlenséget. A volt vezérigazgatónak az Imperial Tokaji Kft.-ben és a Tokaj Mercatus Borkereskedõház Kft.-ben is volt érdekeltsége. Utóbbi cégben tulajdonos volt Kékessy Dezsõ is, Orbánék üzlettársa és barátja. Botos elmondta azt is, hogy informálisan többször is szóba került a TK privatizációja.
Forrás:
Híradó
http://www.hirado.hu