Több hegyet üthetnek egy csapásra a borászok
„Vannak lényeges pontok, amiket át gondolni, de az elsõ változathoz képest ez egy sokkal jobb tervezet” – vélekedett az InfoRádiónak az új dokumentumról Tornai Tamás, a Magyar Szõlõ- és Bortermelõk Szövetségének (MSZBSZ) elnöke.
A Tiffán Zsolt (Fidesz) által képviselõi önálló indítvány formájában október elején benyújtott elsõ törvényjavaslat egyik fõ kritikusa az MSZBSZ volt, de komoly fenntartásokat fogalmazott meg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) fõtitkára is. Horváth Csaba kérdésünkre elmondta: a törvénytervezet benyújtott változatáról ezúttal sem kérték ki a HNT véleményét. Mint mondta, volt egy 3 hetes egyeztetés, az ott megjelenített HNT-álláspont „nyomokban megtalálható” a pénteken este nyilvánosságra került új törvényjavaslatban is.
Horváth Csaba azt is elmondta, hogy hétfõn délelõtt, a parlament mezõgazdasági bizottságának napirendjén szerepel majd az új törvényjavaslat. A HNT ezt követõen alakítja majd ki a testületi véleményét a dokumentumról, a szükséges belsõ egyeztetések miatt ezt néhány nap múlva hozzák nyilvánosságra Hozzátette: az új változatban több a pozitív elem az elsõ javaslathoz képest, de összességében ezt sem tartja elfogadhatónak.
A Pannon Bormíves Céh és a Vindependent, a Magyar Független Szõlõ- és Bortermelõk Országos szövetsége az elsõ változatot jónak tartotta, és információink szerint a két szervezet támogatja az új verziót is.
Az új tervezet egyik újdonsága, hogy lehetõvé teszi: a HNT mûködhessen szakmaközi szervezetként is. A szakmaközi szervezetnek már egy ideje létre kellett volna jönnie, de az egyeztetések nem jártak sikerrel. A szervezet hiánya ugyanakkor komoly problémák forrása lehet, például az EU-s pénzekkel, illetve a bormarketingre költhetõ forrásokkal kapcsolatos ágazati döntések elmaradása miatt.
A HNT szakmaközi szervezetként való mûködésével kapcsolatban Horváth Csaba fõtitkár megjegyezte: õk már két évvel ezelõtt javaslatot tettek erre, de akkor elutasították a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának ötletét.
Ha a mezõgazdasági bizottság alkalmasnak találja általános vitára a tervezetet, úgy az már kedden a parlament elé kerülhet.
Forrás:
inforadio.hu
http://inforadio.hu