Tisztelt Fõpolgármester Úr!
Ezen támogatásokkal is élve a Magyar Szõlõ- és Borkultúra KHT az éveksorán jelentõs munkát fektetett be a rendezvény sikerre vitelébe, aminekeredményeképpen a Borfesztivál országos jelentõségû szakmai éskulturális-turisztikai rendezvénnyé nõtte ki magát, melynek szokásosszeptember eleji idõpontját a borszeretõ közönség számon tartja, csakúgy,mint az eseményre felkészülõ idegenforgalmi szervezetek.
A fentiekhez képest a borász társadalom megütközve értesült arról, hogyegy, a szakmában eddig ismeretlen szervezet, a Palota Borház KFT anyilvánosságra hozott elképzelései és felhívásai szerint a Borfesztiválimmár egy éve meghirdetett idõpontjával azonos idõpontban és tartamban,jellegében teljesen hasonló rendezvényt kíván megvalósítani BudapestFelvonulási terén, mely rendezvényt a hírek szerint a fõváros is támogat.
Határozott álláspontunk, hogy ez az új, a Borfesztivállal lényegébenversengõ rendezvény a magyar szõlészet-borászat szakmai érdekeivelellentétes, az erkölcsileg nem támogatható, sõt jogszabályba is ütközik,jellegbitorló mivolta folytán szemben áll a tisztességtelen piaci magatartástilalmáról szóló törvény elõírásaival.
A korábbira rászervezett rendezvény megosztja a közösségi erõforrásokat,rontja a közösségi források hatékonyságát, alkalmas lehet a fogyasztókmegtévesztésére, és nem utolsó sorban jogtalan elõnyt kíván szerezni azzal,hogy felhasználja az immár több, mint egy évtizede létezõ és sikeresrendezvény ismertségét és hírnevét.
A fentiek alapján szervezeteink fontosnak látják kifejezni azt, és errõlértesíteni a T. Fõpolgármester Urat, hogy a Felvonulási téren a PalotaBorház KFT által szervezett \”Magyarország Elsõ Borfaluja – 2004. szeptember9-12.\” megnevezésû rendezvényt (mely az utóbbi idõben egyenesen a\”nemzetközi borfesztivál\” megnevezést kezdi használni) szakmailag éserkölcsileg nem támogatja, attól elhatárolódik.
Az aláíró szervezetek minden fajta törekvést, amely a borász társadalommegosztására alkalmas, alapelvükkel ellentétesnek tartanak, tehát károsnakminõsítik.
Kérjük T. Fõpolgármester Urat, hogy ezt az állásfoglalásunkat szíveskedjékfigyelembe venni, és szíveskedjék a magyar szõlõ- és borszakma ezenellentmondásos helyzetének megoldásában segítséget nyújtani.
Az aláíró szervezetek
Budapest, 2004. július 13.
Tisztelettel:
Hegyközségek Nemzeti Tanácsa
Dr. Urbán András fõtitkár
Magyar Szõlõ- és Bortermelõk Szövetsége
Dr. Sümegi József elnök
Pannon Bormíves Céh
Gere Attila elnök
Magyar Bor Akadémia
Módos Péter elnök
Forrás: