Tisztelet Enotria borainak!
[tn_2_bal.jpg] Ha a hellénországi és feníciai „üzletembereknek” köszönhetõ, hogy a mediterrán tengerrel mosott partok mentén ültették európa elsõ szõlõskertjeit a középolaszországi etruszk néppel egyidõben, akkor az is igaz, hogy a római cézárok alattvalóinak köszönhetõen jutott el elõször a szõlõvesszõ Spanyolország és Franciaország belterületeire egészen Németországig, sõt Angliáig. Az ókor modern szõlészeti és borászati technológiáját is a római hadsereg vitte hírül egész európát betelítve az innovatív ötlettekel. A bortermelõ olaszok ismertették meg a világgal a szalámi elsõ formáját is. „Vinum et ciabusculum”, azaz bor és ciabuscolo nélkül egyetlen legionarius sem mehetett ki a csatatérre. Az elsõ bátorságra késztetett, míg a renkívül ízletes kenyérre kenhetõ szalámi kimeríthetetlen energiával látta el az összetartó hadsereget. A pezsgõt is, igaz még õsi formájában, „potropum” néven fogyasztották Rómában, Pompeiben, Ercolanóban, Oplontisban és a római birodalom minden nagynemesi villájában. Szintén az antik Rómában, a konyha feletti „fumariumban” érleltek elõször bort anforákban. A konyhából eredõ füst ozmózis által jutott a pórusos anforákon át, hogy kissé füstölt ízt kölcsönözzön a bornak. Épp úgy mint ma; hisz a hordógyártás egyik alapa a pörkölés, mely többé, vagy kevésbé kívánja átadni kellemes arómáit a benne érlõdõ legnemesebb italnak.
[tn_3_kozep.jpg]
A hozzánk valamivel közelebbi idõszakban, az 1577-ben született fabriánói Francesco Scacchi és barátai az újrafermentált pezsgõborokról tanakodtak, melyrõl az utókorra maradt könyv is tanúsítja a mítosszá fejlõdött hiedelmet, miszerint a pezsgõ feltalálója a Hautvillersi Dom Perignon lenne. Dom Perignonnak fõleg a parafadugó és a cuvée feltalálása adott hírnevet és a vastagfalú, Bohémiából származó üveg használata a borászatban is, az õ korából származik. Francersco Scacchi „DE SALUBRI POTU DISSERTATIO” 235 oldalas irományáról legalább nyolc darab Rómában nyomtatott páldányt ismernek a világon; ennek egyikét Fabrianóban féltve õrzi egy borászkörökben ritkán forgolódó ismerõsöm; egy másikat pedig negyven miló dollár értékben adtak el egy londoni árverésen.
Az olasz borvilág teljes ismeretére legalább egy egész életre van szükség. A több mint négyszáz külömbözõ szõlõfajta, s a tõlük leszármazó klónok száma világprimátumra emelik az országot, ahol a régiók minden egyes hegyoldalához fûzõdik valamilyen különleges fajta, s annak szenzációs története. Nap mint nap megalázó hírekrõl olvasni, melyek az olasz bor nevét és hírét rongálják elretentõ példát jelentenek, igaz; bár aki jól ismeri a valódi itáliai borkultúrát, s tudja, hogy kitõl vásároljon minõségi terméket, az a hamisítók árujára, melyet az olaszok „csofékának” neveznek, biztosan soha nem lesz kapós.
kottra éva