Törköly nélkül is jár a területalapú támogatás

A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben, azoknak a borászoknak is jár a területalapú támogatás, akik valamilyen okból nem tudnak eleget tenni a kötelezõ törköly beszolgáltatásnak. Erre azért is nagy az esély, mert a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) pályázatára összesen három szeszipari cég jelentkezett, s mindegyik Kelet-Magyarországon található.

Új borszabályokat kér Budapest – nincs elég kapacitás a törköly kötelezõ lepárlásához

Várhatóan sürgõs jogszabály-módosítást kezdeményez Magyarország az unió illetékes irányító bizottságánál annak érdekében, hogy az idei jó szõlõtermés miatt keletkezõ törkölyt feszültségek nélkül ki lehessen vonni a piacról. A gondot az okozza, hogy az uniós elõírások szerint a 80 hektoliternél több bort elõállító pincészeteknek a törkölyt kötelezõen le kell pároltatniuk, de a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által kiírt pályázaton a hazai feldolgozócégek a várható törkölymennyiségnél jóval kisebb kapacitással jelentkeztek be.

A törköly-beszolgáltatás még mindig nem megoldott

A legtöbb szõlõtermelõ nem lesz képes a szüret után megmaradó törköly beszolgáltatására, miközben az Európai Unió elõírása errõl rendelkezik. Ráadásul, a borászok véleménye szerint, a mintegy 80 ezer tonna törköly feldolgozásához nem elegendõ a magyarországi lepárlóüzemek kapacitása. Az MSZP Agrár- és Vidékfejlesztési Munkacsoportja már keresi a megoldást.