Sorsfordító év a borászatban?

Mostanra pedig – a bornál jelentõsebb tej ágazat példáját megismerve – nyilvánvalóvá vált: több támogatásra sem Brüsszeltõl, sem a magyar költségvetéstõl nem számíthatunk. Amikor pedig a jó évjáratnak örülhetett volna a szõlész-borász társadalom, akkor jelentek meg a rossz hírek a borhamisítások és a bormarketing kapcsán.

Most kezdõdik a felkészülés a 2013-al kezdõdõ új költségvetési idõszakra, és az az Európai Bizottság önálló borpiaci szabályozás általános mezõgazdasági szabályozásba való beolvasztására készül. Itt egyértelmûen veszélyben vannak bizonyos speciális ágazati érdekek. A közös szabályozás a több ágazatot érintõ horizontális intézkedéseken kívül meglehetõsen erõltetett, viszont politikailag jól eladható, hiszen csökkentették a végrehajtásért felelõs bizottságok számát.

Persze a „Mezõgazdasági Végrehajtó Bizottság” ülésein nem „mindent tudók” képviselik az egyes tagállamokat, hanem az ülések témáját specializálják, kedden a tejrõl tárgyalnak, szerdán a marhahúsról, csütörtökön a borról. Többségükben ugyanazok, akik eddig az ágazati bizottságokban tették ugyanezt. Az eddig sem egyszerû EU joganyag pedig egyre nõ. Az áttekinthetõ, ritkán 100 oldalt meghaladó ágazati szabályozások helyett jönnek a több száz oldalas, kereszthivatkozásokkal teli egységesített szövegek, ahol például a borról van egy kicsi a 3. és a 8. oldalakon, de a lényeg majd a 189. és a 347. oldalon lesz. A Bizottság gõzerõvel dolgozik azon, hogy a borból szabályozási szempontból élelmiszert csináljon! Allergének, energiatartalom feltüntetése a címkén, a földrajzi nevek védelme a gyümölcsökkel, sajtokkal összevont garanciarendszerben. Mi jön még?

Tagságunk évfordulójára nem a felhõtlen örömmel mosolygó szõlõ-bortermelõk, hanem az EU szkeptikusok száma növekedett. Érvényes a régi vicc, miszerint „olyan ez mint egy házasság, amíg kívül vagyunk, befelé törekszünk, amint belül vagyunk, akkor pedig szabadulnánk”.

Mondhatjuk, hogy mi nem ilyen EU-t akartunk, nem ilyen EU-ba léptünk be. A változások számunkra kedvezõtlenek, és jelentõs erõként áll mögöttük az északi, nem bortermelõ országok többsége. Õk kevesebb pénzt akarnak a borpiac támogatására adni, és õk azok, akik a borfogyasztásnak az egészségkárosító hatására a cigarettához hasonló felirattal akarnak figyelmeztetni.

De az agrárdiplomácia nem egyszemélyes mûsor. Nem elég az agrárminiszternek kirepülni a Bizottsághoz, és megpróbálni képviselni a magyar érdekeket. Ehhez több fronton is határozottan végezni kell az aprómunkát, nem mellékesen az Európai Parlamentben is. Közben itthon a pénzügyi válság miatt az ágazat szereplõi között bizonyos bénultság tapasztalható.

A helyzetfelismeréshez feltétlenül nyilvánosságra kellene hozni azokat az adatokat, melyeket a közigazgatás szereplõi összegyûjtenek ugyan, esetleg még adatszolgáltatást is teljesítenek belõle az EU felé, de egyébként nem hozzák nyilvánosságra. Ez egyaránt vonatkozik a vámstatisztikára, a jövedéki statisztikára, bizonyos hegyközségi adatokra, az ellenõrzések eredményeire, a támogatási célokra fordított összegek felhasználására. Nem megkerülhetõ továbbá a belföldi fogyasztói piac felmérése és a marketing programok hatásának ellenõrzése, külföldön esetleg más magyar mezõgazdasági termékekkel közösen is, élelmiszerekkel, esetleg turisztikai ajánlatokkal.

Az ágazat szereplõi vergõdnek az alapvetõen túlszabályozott körülmények között. Energiáik többségét nem az eredeti szerepükbõl fakadó feladatok kötik le. Alig marad idõ a termékkel, az innovációval, a vevõkkel való foglalkozásra, mert a hónap minden második napjára jut valami „adatot szolgáltatni, bevallani, befizetni” típusú feladat. Az állam szociálpolitikai, környezetvédelmi, adóbeszedési feladatokat ad ki a vállalkozásoknak. Az, hogy a többféle adat összegyûljön, a hatósághoz elektronikusan eljusson, a kisvállalkozásokat sújtja, hiszen az ügyvezetõt elvonja a szõlészeti, borászati, kereskedelmi tevékenységtõl. A nagyvállalatoknál külön személyek, részlegek igyekeznek kielégíteni az állam kimeríthetetlen szomját az információk iránt, amelyet aztán soha senki nem hoz összesítve nyilvánosságra, de ha egy napot késik a benyújtás, jön a bírság. Természetesen az egyik hatóság, bár rendelkezésére állna a másiknál lévõ információ elektronikus úton, bekéri azt papír alapon is. Ilyen például az Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, amely a TAKARNET hozzáférésén keresztül napra készen látja a tulajdoni, bérleti helyzetét a parcellának, mégis a pályázótól papír alapon, hologrammal kéri a tulajdoni lap hiteles másolatát, ami pénzbe és idõbe kerül. Amíg a boripar leépül, addig virágzik a bírságolási-, jogtanácsadói-, pályázatíró ipar, elvonva a forrásokat a fejlõdéstõl!

A megoldáshoz nem a „több támogatást” kell keresni, hiszen arra sem Budapestrõl, sem Brüsszelbõl nem számíthatunk. Az adminisztrációs terhek csökkentése – az ellenõrizhetõség hatékonyságának megõrzése mellett – lehet az elsõsorban az, amire a tagállami és EU oldaláról számíthatunk. A már megkezdett marketing programokat kellene hatékonyabbá tenni. E mellett a belsõ szakmai nyilvánosság jelenlegi bénultságát kell megváltoztatni. A nyilvánosságot ugyanis nem arra kell használni, hogy egy borhamisítóról mindenki elmondja, hogy ejnye-bejnye! A szakmai lapokban valós vitákat kellene folytatni az eredetvédelem fejlesztésérõl, a marketing eszközök felhasználásáról, az oktatás és a kutatás iránti igényekrõl. A nyilvánosság másik felében, ahol a fogyasztókat kívánjuk elérni, ott pedig megfontoltabb, felkészültebb nyilatkozókra van szükség, akik alkalmasak nem csupán saját boruk dicséretére, hanem a közösségi célok elérésének segítésére is. Mindezek mellett fel kell venni a kesztyût az internetes világ fórumain, blogjain terjedõ rémhírek ellen is. Véget kell vetni annak a mentalitásnak, hogy „Nem írok, nem olvasok, mert én magyar borász vagyok!”

A támogatások szerkezetében is változás várható, a jövõre megszûnõ kivágási támogatások, és a hamarosan megszûnõ lepárlási támogatások miatt. Még el sem kezdõdtek a viták, hogy a beruházási, biztosítási és harmadik országok piacára irányuló marketing támogatásokkal mit szeretnénk elérni, az viszont már látszik, hogy ez utóbbi levezénylésére sem az Agrár Marketing Centrum, sem a Bormarketing Közhasznú Kft. jelenlegi formájában nem alkalmas.

Az anyagi eszközök tekintetében sem származásuk, sem mennyiségük tekintetében nem számíthatunk lényeges változásra. A meglévõ közösségi források jobb felhasználása, a kutatási eredmények megismertetése tûnik fontos – eddig ki nem használt – lehetõségnek. A szakmai szervezetek együttmûködése, az egységes külsõ kommunikáció megvalósításához megfelelõ embereket kell találni borvidéki és országos szinten egyaránt. Itt nem csupán a szervezetek választott tisztségviselõinek és alkalmazottainak személyére kell gondolni, hanem közszereplõkre, mûvészekre, akik a bor ügyének követei lehetnek itthon és külföldön is.

A döntések egy részét már meg kellett volna hozni, a végrehajtást pedig holnap el kellene kezdeni! Nem elég arra várni, hogy a gazdasági válság elmúlásával újra jönnek a bormegrendelések, hanem szakmai vitákban kialakított stratégia megvalósításához kell felállnia az egységes érdekképviseletnek. Remélem, 2009-re sorsfordító évként azért emlékszünk majd vissza, mert a sikeres összefogás kezdete lesz.

Müller István ügyvezetõ igazgató, Magyar Szõlõ- és Bortermelõk Szövetsége

Sátoraljaújhely, 2009. november

Forrás:
Népszabadság Online
http://www.nol.hu