Savaria Történelmi Karnevál 2010. borverseny eredmények
Idén immár 9. alkalommal választották meg – országos borverseny keretében – a Savaria Történelmi Karnevál Legjobb Borát. Számos borász élt a lehetõséggel borai bemutatására, megmérettetésére.
A borok bírálói ez évben is a szakma legjobbjai közül kerültek ki; neves borszakértõk, okleveles borbírók – Beke Ramón, Élõ László, Horváth József, Lukács Szabolcs, Palotás József – értékelték a versenyre benevezett borokat.
A verseny tisztaságát dr. Tóth Zoárd közjegyzõi irodájából dr. Nagy Ildikó felügyelte.
A borverseny lebonyolítását a Kõszegi Borbarát Hölgyek közül Tóth Adrien és Tóth Árpádné segítette.
A verseny célja, hogy az ország kiemelkedõ minõségû borait és borászait felkutassuk, és termékeiket, munkájuk eredményét széles körben bemutassuk.
A Savaria Történelmi Karneválra számos külföldi vendég érkezik, így a borok hírének és piaci szereplésének javítása is célunk – ezzel kívánunk hozzájárulni a nemzeti bor-imázs megteremtéséhez.
Az ünnepélyes díjátadásra a három napon át tartó történelmi idõutazáson kerül sor, augusztus 20-án 15.30 órakor a Borok Utcájában, ahol a legmagasabb pontszámot elérõ bor viselheti a Savaria Történelmi Karnevál Legjobb Bora 2010 megtisztelõ címet, és termelõje átveheti díját.
2010-ben a Savaria Történelmi Karnevál Legjobb Bora:
Feindl Lajos Sárgamuskotály 2009 Balatonfõkajár fehér
Fekete Mihály Endre Cabernet Sauvignon Válogatás 2007 Szekszárd vörös
Forrás:
alon.hu
http://www.alon.hu