Prémium aszút visz az idei tokaji szüret 2016-ra a boltokba
Az idõjárás is kegyes volt az idén a szõlõtermesztõkkel a Tokaji Borvidéken. Az átlagosnál melegebb és naposabb, ugyanakkor párás hajnalokkal tarkított október különösen kedvezõnek bizonyult a térség bortermelését meghatározó aszútermés szempontjából. Így a régió termelõinek évek óta most elõször nyílt lehetõsége arra, hogy egyszerre tudjanak jelentõs mennyiségû, minõségi Tokaji Aszút készíteni.
A Tokaji Borvidéken összesen mintegy 5500 hektáron folyik szõlõtermesztés, és a termelõk együttesen mintegy 300 ezer mázsa szõlõt szüreteltek le. Ebbõl a térség ültetvénytulajdonosainak közel egyharmadát integráló Tokaj Kereskedõház Zrt. az aszún felül egymaga mintegy 75 ezer mázsát vásárolt és dolgozott fel.
„Mennyiségét tekintve az idei szõlõtermés nagyságrendileg megegyezik az elõzõ évek átlagával. Ugyanakkor kiemelkedõen jó eredmény, hogy társaságunk összesen 2,5 ezer mázsa válogatott aszúszemet tudott felvásárolni, amely a Tokaji Aszúborok készítésének legfontosabb alapanyaga” – fejtette ki Goreczky Gergely, a Tokaj Kereskedõház Zrt. vezérigazgatója. A cégvezetõ hozzátette: eleve nagyon kevés olyan különleges mikroklímával rendelkezõ hely van a világon, ahol a szõlõ természetes úton aszúsodik. Ezen belül pedig egyetlen helyen sem szedik akkora mennyiségben az aszút szemenként válogatva, mint a Tokaji Borvidéken.
A jelenleg is zajló aszúáztatás miatt egyelõre még nem lehet meghatározni, hogy az átvett szõlõmennyiségbõl pontosan mennyi Tokaji Aszú készíthetõ. Azonban ennél fontosabb, hogy az idei aszútermésbõl a Tokaj Kereskedõház Zrt. a prémium kategóriát megcélzó Tokaji Aszút fog elõállítani. Az idei szüretbõl származó elsõ palack friss, jól iható minõségi borok 2014-tõl, a borkülönlegességként jegyzett szamorodnik és aszúk pedig legkorábban 2016-ban kerülhetnek ki a boltok polcaira.
A bortörvény elõírásait szigorúan betartva, a minõség javítása érdekében a Tokaj Kereskedõház Zrt. a termelõktõl négyzetméterenként legfeljebb 1 kg termésmennyiséget vásárolt fel, a szüreti napokon pedig kiemelt figyelemmel ellenõrizték az ültetvényeken és átvételkor a szõlõ minõségét és egészségi állapotát.
Emellett a társaság az idén elõször felvásárlási áraival is igyekezett a szõlõtermesztõket a minõségi, késõbbi szüretre ösztönözni. Így a differenciált árképzés részeként a társaság 21 mustfok fölött már fokonként fizetett egyre magasabb árat az átvett szõlõért. „Ezzel arra kívántuk rávenni a termelõket, hogy minél tovább hagyják érni a szõlõt, s minél késõbb kezdjék el a szüretet” – fogalmazott Goreczky Gergely.
Ezzel párhuzamosan a Tokaj Kereskedõház Zrt. az érdekeltségébe tartozó területeken megkezdte a szõlõültetvények tételes felmérését, minden egyes parcella állapotát pontosan számba véve. Ennek részeként a társaság által megbízott nemzetközi tapasztalatokkal bíró szakemberek az összes ültetvénynél tételesen felmérik a fajtaösszetételt, a pontos állapotot, az agrometeorológiai, a talajtani és a vízháztartási viszonyokat. A tervek szerint a 2014 elsõ felére befejezõdõ vizsgálat eredményeképpen a vállalat annak megfelelõen tud majd szerzõdéseket kötni az ültetvénytulajdonosokkal, hogy milyen minõségû szõlõ várható az egyes parcellákról. „A felmérés célja, hogy pontosan tudjuk, honnan, milyen szõlõre számíthatunk, s ezzel szelektálni tudjuk a termést a különbözõ minõségû borok elõállításához. Ennek révén pedig az ültetvénytulajdonosoknak is biztosabb perspektívát kínálhatunk a szõlõmûveléshez.” – szögezte le Goreczky Gergely.
Ugyancsak a minõségi váltás irányába mutat, hogy a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa október végén a borvidéki rendtartás módosítása mellett döntött, a szõlõtermesztésre és a borkészítésre vonatkozó elõírások szigorításával erõsítve meg a tokaji borok eredetvédelmét. Az új rendelkezések közé tartozik az aszúborok minimális összes potenciális alkoholtartalmának, valamint minimális maradék cukortartalmának 120 g/l-re való felemelése. Továbbá a testület a rendtartásban azt is rögzítette, hogy 1 kg aszúszembõl összességében maximum 2,2 liter aszúbor és fordítás készíthetõ. Emellett a Hegyközségi Tanács 2014. július 31-tõl kötelezõvé tenné a tokaji borok borvidéken belüli palackozását.
A Tokaji Borvidék különleges adottságainak eddiginél jobb kihasználását szolgálja az is, hogy idén októberben egy több mint kétéves beruházási folyamat vette kezdetét a Tokaj Kereskedõház Zrt.-nél. A fejlesztési költségek elsõ részének biztosítása érdekében idén szeptemberben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ Zrt. 1,5 milliárd forintos tõkeemelést hajtott végre a társaságnál. Az összeg felhasználásával a vállalat októberben egy 60 ezer hektoliteres hûthetõ tartálypark és borászati csarnok építését kezdte meg. Emellett a további fejlesztési tervek közé tartozik a hordópark megújítása, valamint a társaság palackozóüzemének teljes korszerûsítése.
„A Tokaj Kereskedõház Zrt. célja, hogy a Tokaji Borvidék ismét a világ prémium borrégióinak szûk, exkluzív klubjához csatlakozhasson, amelyhez minõségi váltásra van szükség a szõlõtermesztés és a borkészítés terén is és amelyet nagyon jelentõs piac- és márkaépítés kell segítsen. Ugyanakkor a tokaji minõségi forradalom sikere esetén egyszerre nõhet a borvidéken a szektorban dolgozók száma és jövedelme, valamint erõsödhet a tokaji borok piaci presztízse” – hangsúlyozta Goreczky Gergely.
A Tokaj Kereskedõház Zrt.-rõl:
A Tokaj Kereskedõház Zrt. a Tokaji Borvidék legnagyobb borgazdasága, kulcsszereplõje. A Magyar Állam tulajdonában lévõ nemzeti pincészet, amely a több mint 300 éves, s 2002 óta az UNESCO Világörökség része címet is viselõ történelmi Tokaji Borvidék legnagyobb borászataként a magyar borászati tradíció õrzõje és védelmezõje. Tevékenysége elsõsorban a szõlõalapanyag termelésére és felvásárlására, borkészítésre és borértékesítésre, valamint borkóstoltatásra épül. A Tokaj Kereskedõház Zrt. 70 hektáros saját szõlõterülettel rendelkezik, emellett ugyanakkor több mint 1100 hektár területrõl, közel 2000 kistermelõtõl vásárol fel szõlõt. A fejlõdést mutatja, hogy idén októberben másfél milliárd forint értékû beruházás indult el a társaság tolcsvai telephelyén, a pincészet hûthetõ tartályparkjának kiépítését, valamint az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kialakítását célul kitûzve.