Ötletes kezdeményezés indult a turizmus fellendítésére
A turisták csak két százaléka jár bortúrákra, ennek növelésében segíthetnek azok a fürdõvárosok, amelyek egy egy- fontosabb borrégió közelében vannak. A fürdõk támogatása már csak azért is ráfér borászokra, mert nagyobb forrásaink köré már nagyon jól kiépült az a szállodai infrastruktúra, amelyekhez hasonlókkal nem igazán rendelkeznek a borrégiók – nyilatkozta Vancsura Miklós, a Magyar bort minden fürdõvárosba!–kampány kitalálója, a sárvári fürdõ igazgatója.
Vancsura Miklós, a sárvári fürdõ igazgatója elmondta, ezzel a kezdeményezéssel „rávehetjük” a turistákat, arra, hogy olyan helyekre is ellátogassanak, amelyekre eddig nem is gondoltak. A szakember szerint érdemes „fürdõ” borként olyan terméket választani, amely egy szomszédos megyébõl, régióból érkezik. Így akár egy-egy hosszabb fürdõ-régióban való tartózkodás alatt arra is van lehetõség, hogy a közeli megyékbe is kisebb-nagyobb kirándulást tegyenek a vendégek. Vancsura szerint kezd divatba jönni Magyarországon a borturizmus: egyre több és igényesebb a vendég. Megjelentek a minõségi szolgáltatók, a további fejlõdéshez azonban nagy szükség lenne a közös fellépésre, akár más turisztikai szegmensekkel. Mint mondta: Hivatalos statisztika híján nehéz megbecsülni pontosan, hogy mekkora a borturizmus nagysága Magyarországon. Egyes felmérések alapján azonban következtetni lehet ennek nagyságára, a teljes belföldi turizmusnak néhány százalékát teheti ki a borturizmus. Ez a meglehetõsen alacsony szám növelhetõ lenne, ha a híres fürdõvárosainkban is „reklámoznának” egy-egy borrégiót vagy pincészetet.
Mindezekhez Kondora István, Sárvár polgármester hozzátette: A fürdõk támogatása már csak azért is ráfér borászokra, mert nagyobb forrásaink köré már nagyon jól kiépült az a szállodai infrastruktúra, amelyekhez hasonlókkal nem igazán rendelkeznek a borrégiók. Ugyanakkor a fürdõknek is jól jöhetnek a borászok által kínált lehetõségek, hiszen egyre több turista igényel olyan plusz szolgáltatásokat, programokat, amelyek nem fürdõzéssel kapcsolatosak. Nekik kiváló (program)lehetõség lehet egy-egy közelebbi pincészet meglátogatása.
A sárvári termálfürdõ büszkélkedhet elsõként ilyen „saját” borral. Idén egy Cserszegtomaj-i borász partnerük ebben. A fürdõ borának idén egy Pogányvár-i Caberné Savignon választottak, amely igen kelendõ a hazai borpiacon, mondta Bezerics Csaba, a Bezerics-Németh borház fõborásza, aki idén elnyerte a sárvári „a fürdõ bora” – hivatalos beszállítójának címét. Pogányvár egy régi történelmi zalai borászati terület, ahol hagyományos módon kézmûves borokat készítettek. A mostani bor is ilyen módom készült, fürtválogatással modern eszközökben hagyományos technológiát használva. A pincészet híres a Bakonyi Károly által nemesített Cserszegi Füszeres fajtáról is, amely lassan hungarikummá válik – nyilatkozta Bezerics Csaba.
Forrás:
168 Óra Online
http://www.168ora.hu