Nyomott a bor ára
Az 1850 hektár területû Soproni borvidéken még tart a szüret, a tõkéken van még a cabernet sauvignon és a cabernet blanc. Taschner István, a Soproni hegyközségi tanács elnöke elmondása szerint a 230 borkészítõ gazdából csak mintegy 20-25-nek lett számottevõ termése a tavaszi fagy miatt. Az elnök például a saját, 3 ezer négyzetméteres ültetvényén csupán 100 kilogrammnyi szõlõt szüretelt. Hozzátette: a minõséggel nincs gond, 18 mustfok alatt sehol sem szüreteltek.
Szita Ákos, a balfi Dr. Szita és Fia Pincészet egyik tulajdonosa arról számolt be, hogy a tavalyinál ötven százalékkal kevesebb szõlõt tudtak feldolgozni idén. A Soproni borvidéken tavaly 100 forintért vették át a termést. Most 100 és 110 forint közötti összeget adnak a szõlõ kilogrammjáért – közölte.
Szólt arról, hogy itt a gazdák egy része külföldi, például osztrák felvásárlóknak adja el a termését, akik valamivel többet fizetnek. Taschner István elmondása szerint kevés a magyar felvásárló, nincs választási lehetõség, ez az ár pedig nagyon alacsony.
A Balatonfüred-Csopaki borvidéken az átlagos mennyiségnél némileg kevesebb szõlõ termett idén. A kora õszi tartósan meleg idõ sokat javított a korábbi károk után megmaradt termésen, így egészen jó évjárat is elképzelhetõ – véli a térségben mûködõ Figula Pincészet vezetõje, Figula Mihály.
Elmondása szerint a nagybani árak nyomottak, jellemzõen 70-120 forint körül alakulnak kilónként. Ám azok a kistermelõk, akik magas minõséget produkáltak, 150-220 forint körül is tudják értékesíteni a szõlõt – jegyezte meg.
A Somlói Borvidéken az elmúlt évek átlagához viszonyítva 50 százalékos terméskiesés várható, átlagosan hektáronként körülbelül 20 mázsa szõlõ termett az idén – közölte az MTI-vel a Nagy-Somlói Borvidék Hegyközség hegybírója. Tóth Péter elmondta, a kora tavaszi fagykár a borvidék közel 30 százalékán teljes terméskiesést okozott, júliusban pedig súlyos jégverés, majd peronoszpóra fertõzés sújtotta a térséget.
A hegybíró szerint a borvidék nagy részén a rossz termés miatt 100 forint alatti kilónkénti felvásárlási ár a jellemzõ, de ahol jobb minõségû szõlõt tudtak szüretelni – fõként a keresett somlói fajták, a juhfark és a furmint esetében – a kilónkénti felvásárlási árak elérhetik a 200-220 forintot.
A villányi borvidéken a szüreti munkák felénél tartanak: október 20-a után kezdõdik a merlot, a syrah és a kékfrankos fajták szedése. Az idei év alkalmas prémiumborok készítésére – tájékoztatott Bock József borász, aki a termésmennyiséget jónak, a szõlõ minõségét pedig nagyon jónak értékelte.
Elmondása szerint nettó 110-120 forinttól 200-ig alakul idén a szõlõ kilónkénti felvásárlási ára. A borász megjegyezte: a felvásárlók az országos átlagárnál hagyományosan többet fizetnek a villányi szõlõért. Az árat a szõlõfajta, a cukorfok, illetve a termõterület is befolyásolja – tette hozzá a 75 hektár saját területen gazdálkodó, felerészben felvásárolt szõlõbõl évente 800 ezer-egymillió palack bort elõállító borászat vezetõje. A 30 hektár saját szõlõterülettel bíró Gere Tamás és Zsolt Pincészet idén összesen 20 hektárról vásárol olaszrizling, portugieser és rosé alapborok elõállításához termést Gere Zsolt borász az MTI-nek elmondta: az évente több mint 300 ezer palackot értékesítõ pincészet évek óta 150 forintos fix árért veszi át a szõlõ kilóját, függetlenül annak mustfokától.
A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken a szõlõ több mint felét, a korai érésû fajtákat már leszüretelték. A hagyományos Tokaj-hegyaljai szõlõk – a furmint és a hárslevelû – szedésének a közepén tartanak. Kiemelkedõ minõségûnek ígérkezik az idei évjárat – értékelte a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.
Prácser Miklós jelezte: a mennyiség kevesebb lesz a várt, közepes 350 ezer mázsás értéknél. Az 5,5 ezer hektáros borvidéken ezúttal 250-300 ezer mázsát szüretelhetnek le.
Szólt arról, hogy a felvásárló elvárása szerint az idén külön kell válogatni az egészséges és a botritiszes szemeket. Ez több munka és jóval több költség is a gazdának – jegyezte meg.
Kitért arra, hogy a térség legnagyobb integrátora, felvásárlója a Grand Tokaj – a korábbi Tokaj Kereskedõház Zrt. – gyakorlatilag a tavalyi árakat használja. Így a szõlõ kilójáért 100-350 forintot kaphatnak idén a termelõk.
Véleménye szerint sokat segít a szõlõ felvásárlásánál, hogy a felvásárló termékkategóriát határoz meg, és ezeket átjárhatóvá teszi, ám a védõárként használt botritiszes szemek esetében a 80 forintos kilónkénti árat alacsonynak nevezte.
Ezt erõsítette meg Köteles László, Komlóska polgármestere, õstermelõ is, aki közölte: ha a szõlõ „A” kategóriás és a termés teljesen ép, csak akkor fizetik ki érte a megfelelõ felvásárlási árat. Amennyiben a szõlõ töppedt, barna, botritiszes, akkor az ár csak a minimális 70/80 forint, vagyis szerinte „a kereskedõház a töppedt, aszús szõlõfürtöket nem tekinti értékesnek – kifogásolta.
A Grand Tokaj Zrt. azt közölte, hogy az idén már január elején kihirdette a termelési kategóriák felvásárlási árait. A különféle kategóriákban – a must cukortartalmának megfelelõen – az egészséges szõlõt 100 és 160 forint közötti kilogrammonként áron veszik át. Az általános kategóriákban védõárakat is beépítettek, így a nem megfelelõ minõségû termésért a szerzõdés típustól függõen 70 és 150 forint közötti árat fizetnek.
A társaság a késõi szüretelésû, és aszú borok alapanyagáért 250 és 350 forint kilónkénti árat fizet. Az elsõ osztályú aszúszemeket kilogrammonként 2500, a másodosztályúakat 2000 forintért veszi meg.
Forrás:
mfor.hu
http://mfor.hu