Nevezési felhívás az Országos Hárslevelû Borversenyre
[tn_2_bal.jpg] A rendezvény célja az, hogy felkeltse a figyelmet a szõlõfajta iránt. Az Országos Hárslevelû Borversenyt a 2000-es évek elején rendezték meg elsõ alkalommal, az idei a negyedik lesz a sorban. „Az érmet nyerõ borok palackjaira körmatricákat készítünk, amelyek segítségével a fogyasztók felé irányuló közvetlen kommunikációt szeretnénk segíteni. A díjnyertes borokat és azok készítõit pedig minél több felületen szeretnénk mind a szakmával, mind a borkedvelõkkel megismertetni. Ebbõl a szempontból nagy jelentõséggel bír majd a díjátadó, amely az Egri Bikavér Ünnepen kerül megrendezésre, ami egy sok vendéget vonzó fesztivál, az idei sztárvendége pedig természetesen a hárslevelû lesz” – mondja Fõczény András, a Verpeléti Hegyközség hegybírója.
A borverseny nevezési feltételei
A versenyre a bortermelõk azokat a hárslevelû boraikat nevezhetik, amelyek a hatályos magyar bortörvény elõírásainak, illetve a verseny további kiírásainak megfelelnek. A nevezett tételnek nem kell forgalomba hozatali engedéllyel rendelkeznie. Mintákat küldhetnek bortermelõ vállalatok, egyéni bortermelõk és kereskedõ szervezetek. A kereskedelmi kategóriában nevezõknek nyilatkozniuk kell arról, hogy a minta által képviselt bortétel mennyisége meghaladja a 350 liter vagy az 500 db 0,75 literes palack nagyságot. A verseny rendezõjéhez bortételenként 4 db, minimum 0,75 literes palackot 2017. május 22. és június 16. között kell eljuttatni. A borversenyre kereskedelmi és kistermelõi kategóriában is lehet nevezni, a borokat pedig az alábbi kategóriákban fogják rangsorolni: Hárslevelû, Debrõi Hárslevelû, Késõi szüretelésû és Muzeális.
A nevezési díj 5000 Ft tételenként. A bormintán kötelezõen fel kell tüntetni a résztvevõ nevét és címét, a bor megnevezését (származási hely, fajta, évjárat), az édességi kategóriát (száraz, félszáraz, félédes, édes) és a nevezési kategóriát (kistermelõi, kereskedelmi).
A borversenyen a szervezõ bizottság végzi a borok besorolását, a borok értékelése bíráló bizottságok által történik, a Nemzetközi Szõlészeti és Borászati Hivatal (OIV) által javasolt módszer szerint.
Debrõi Hárslevelû
A borversenyt a szervezõk a hárslevelû szõlõ és bor iránti figyelemfelkeltés érdekében hozták létre. Külön kiemelve a Debrõi Hárslevelût, amely külön nevezési kategóriát kapott a versenyen, hiszen cél, hogy a hárslevelû és a Debrõi Hárslevelû pozíciója is erõsödjön.
Az eredetvédett Debrõi Hárslevelût adó tõkéket a Debrõi körzet szõlõterületeinek mintegy 38%-án mûvelik, így a körzetben elõforduló szõlõfajtákból ezt termelik a legnagyobb arányban. A Debrõi Hárslevelût kétféle termékkategóriában – classicus és superior –, a debrõi körzetbõl származó hárslevelû szõlõbõl lehet elõállítani, a bortörvényben elõírtaknak és a termékleírásnak megfelelõen.
Az így készült hárslevelû friss gyümölcs, barack és hársfavirág illatával és ízeivel, valamint gazdag mézes zamatokkal rendelkezõ fehérbor. A Debrõi Hárslevelû Superior esetén a bort legkorábban a szüretet követõ május 1-jén lehet forgalomba hozni, így a további érlelés során a hársvirágra és mézre emlékeztetõ illatok és zamatok tovább rétegzõdnek és mélyülnek.
Kapcsolódó anyag
Versenykiírás (.docx)