Mátrai szüret: borban a vigasság
Hiesz György polgármester pénteki megnyitójában hangsúlyozta: a város életében évszázadok óta meghatározó a szõlõmûvelés,a mezõgazdaság ezen ága sokaknak adott és ad megélhetést. Ezúttal mintha jó néhányan rácáfolni igyekeztek volna erre: nem amézes fürtöket szüretelték a szõlõtáblákban, hanem a színpadi produkciókat szemlélték, vagy a kirakodók portékái közöttválogattak, már ha nem a szintén nagy hagyományú gulyásfõzõ versenyben tüsténkedtek.
Az \”újkori\” szüretek leglátványosabb eleme a felvonulás. Így volt ez az idén is: több száz gyermek és felnõtt produkáltamagát különféle maskarákban a város utcáin, s fõképp a Fõ téren, ahol sajátos helycsere történt: a produkciók alantzajlottak, s a tribünné elõlépett színpadról szemlélhették a felvonulókat Gyöngyös elöljárói.
A szüreti napok jó értelemben vett búcsúi hangulatát nemcsak a cukorkaárusok sátrai felõl áramló édeskés illat, a sergõkzaja és a nyüzsgõ, hullámzó tömeg látványa fokozta, hanem az az örvendetes tény is, hogy számos elszármazott hazalátogatottezen a hét végén. Akadtak, akik családjukat, közeli ismerõseiket felkeresendõ érkeztek, s voltak, akik a Gyöngyös VárosBarátainak Köre tisztújító közgyûlésén is részt vettek. A civil szervezet korábbi elnöke, dr. Fülöp Lajos ugyanislemondott, s a tagság Berecz Andrásnét, a Berze Nagy János Gimnázium egykori igazgatóját választotta meg a tisztségre.
Mindeközben a Fõ téren egymást váltották a zenés, táncos produkciók. Ám nem csak ezek miatt volt érdemes a városközpontbamenni, hiszen a borok barátai számos jóféle nedût kóstolhattak, s harapnivalóban sem volt hiány.
Fõként nem szombaton, amikor 34 csapat veselkedett neki a gulyásfõzésnek. A késõ esti eredményhirdetésen ugyan – úgymond -elfelejtették átadni a helyi és regionális médiumok közös csapatának a részvételért járó felcicomázott fakanalat, ám ez nemszegte kedvét a toll- és fakanálforgatóknak. Reméljük, azoknak az olvasóinknak, nézõinknek, hallgatóinknak sem, akik nemrestellték elfogadni invitálásunkat, s jó étvággyal kanalazták a munkatársaink közremûködésével készített korhelygulyást.
A tegnapi felvonuláson öröm volt látni, amint a népviseletbe, szõlõ-jelmezbe, kapásnak vagy puttonyosnak öltözött lányokés legények kipirult arccal lépegettek a fürtöket formázó lufik árnyékában: elvégre Gyöngyös és a bor, a szõlõ márévszázadok óta elválaszthatatlanok. A fiatalokon múlik, hogy ez a kapcsolat meddig és miként marad fenn.
Forrás:
a href=\”http://www.hevesmegyeihirlap.hu\” target=\”_blank\”>Heves Megyei Hírlap