Master of Wine-ok látogatták meg a történelmi dûlõket
Jelenleg az egész világon mindössze 318-an büszkélkedhetnek a Master of Wine címmel – közülük ketten a közelmúltban Mádon, a tokaji régió szívében jártak. Josef Schuller Ausztriában elsõként nyerte el a megtisztelõ címet, 2009-ben pedig az Austrian Wine Academy elnökének választották. Frank Smulders már 1992-ben megszerezte a titulust, majd két évtizeden át hazája, Hollandia egyetlen Master of Wine-ja volt.
A két Master of Wine a Weinakademie Österreich 19 fõs hallgatói csapatával indult a mádi tanulmányútra, amelynek tagjai 11 országból érkeztek, többek között Szingapúrból, Hollandiából, Dániából, Oroszországból, Lengyelországból és Csehországból. A ruszti borakadémia Európa legnagyobb WSET (Wine & Spirit Education Trust) központja, amely a borok és szeszes italok oktatásával foglalkozó, magas minõséget képviselõ edukációs hálózat tagja. A hallgatók meglátogatták a mádi, elsõ osztályú termelõhelyeket és a Szent Tamás Szõlõbirtok és Pincészet feldolgozóját. Megkósolták a Szent Tamás és a Szepsy Pince történelmi dûlõkrõl származó borait és kifejezetten ezekhez komponált ételsort fogyasztottak a Gusteau Kulináris Élménymûhelyben.
“A csapat világviszonylatban is kiemelkedõnek találta a település dinamikus fejlõdését, a beruházásokkal létrejövõ értékeket, valamint a borok egyediségét és magas minõségét, mind a száraz furmint, mind az aszú kategóriában.” – mondta a túrát vezetõ ifjabb Szepsy István, a Szent Tamás Szõlõbirtok és Pincészet fõborásza.
A Master of Wine-ok és a borakadémia hallgatóinak büszkén mesélt a fõborász a mádi borok legújabb sikereirõl is. Április 24-26 között zajlott a Tokaji Borlovagrend által szervezett harmadik Nagy Tokaji Borárverés, ahol a legmagasabb áron leütött bor, a Szepsy Pince Úrágya 91 Tokaji Furmint 2014-ese volt, 5.000.000 Ft-ért kelt el. A Szent Tamás Szõlõbirtok és Pincészet Nyulászó 1-es hordó Édes Szamorodnijáért pedig 4.000.000 Ft-ig folyt a licit. A Nagy Tokaji Borárverés gálavacsorájának boraihoz a Gusteau komponált ételsorokat a település újonnan elkészült Aszúházában. A borkészítés folyamatát bemutató Aszúház régiós szinten is egyedi szolgáltatóközpontnak épült: a látogatók installációkon, minden korosztály számára élvezetes interaktív eszközökön keresztül ismerhetik meg a tokaji régió termõhelyi sajátosságait, az aszúkészítés lépéseit, és itt állítják ki a legrégebbi aszúkat is. A központban a kiállításon kívül egy bortrezor is mûködik majd, ahol akár két évtizeden keresztül is megõrzik a különleges alkalmakra vásárolt borokat.