Már napi két pohár bor is halálos lehet
Napi három egység alkohol – vagyis két kis pohár bor vagy 0,75 liter világos sör – duplájára emeli a magas vérnyomás betegség kialakulásának kockázatát. A betegséget „csöndes gyilkosnak” nevezik, mert egészen addig nem jár tünetekkel, amíg már nem késõ.
A magas vérnyomás a halálos kimenetelû szívrohamok és agyvérzések vezetõ oka, valamint szintén halálos végû vesebetegséghez is vezethet, és növeli a demencia kialakulásának kockázatát is.
A Bristoli Egyetem kutatói legújabb vizsgálatuk eredményeként arra jutottak, hogy az alkohol fontos szerepet játszhat a vérnyomás megemelésében. Nyolc korábbi kutatás eredményét értékelték ki, amelyekben 12 ezer nõ és férfi vett részt.
Az ember génjeitõl függ, milyen gyorsan képes a szervezete megszabadulni az alkoholtól. A genetikai hiba elsõsorban az ázsiaiakra jellemzõ; az ilyen emberek nem bírják az italt, az arcuk kipirul, hányingerük lesz, elálmosodnak és egyéb kellemetlen mellékhatásokat tapasztalnak.
Mivel nem élvezik, kevesebbet is isznak, mint mások – és a vérnyomásuk sokkal alacsonyabb, mint a rendszeres alkoholfogyasztóké, illetve az alkoholistáké.
„A kutatás azt bizonyítja, hogy az alkohol sokkal jobban növeli a vérnyomást, mint korábban hittük” – hangsúlyozta Sarah Lewis, a Bristoli Egyetem munkatársa. A rendszeresen italt fogyasztóknál kétszer nagyobb a magas vérnyomás kialakulásának veszélye, de még azoknál is hetven százalékkal magasabb a kockázat, akik „nagyon visszafogottan” isznak – tette hozzá.
Korábban a kutatók úgy gondolták, hogy csak a kemény ivás növeli a vérnyomást, mások pedig azt hangsúlyozták, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás kimondottan egészséges, hiszen például csökkenti a koleszterinszintet és a szívbetegségek kockázatát.
Ennek ellentmond a legfrissebb vizsgálat eredménye.
Forrás:
inforadio.hu
http://www.inforadio.hu