Bormúzeum a pincében

A forgalmas Dísz tértõl néhány lépésre, a Görgey-szobornál álló kovácsoltvas kapun átlépünk a múltba: Árpádkori, török kori és késõ újkori romokkal találkozunk, a szemügyre vett várfalmaradványról és a hozzá tartozó félköríves toronyról pedig kiderül, hogy 750 év eseményeinek volt tanúja. Néhány méterrel odébb egykor bronzöntõmûhely állt, ahol a harcokban használt ágyúkat készítették.

A háborúkról és az azokat követõ építkezésekrõl mesél kalauzunk, Szamkó Katalin, a második világháború óta romokban álló terület helyreállítását végzõ Budavári Vagyonkezelõ és Innovációs Kht. igazgatója. Megtudjuk, hogy a Várhegynek ez az oldala a történelem folyamán folyamatosan „nõtt”, egy-egy ostrom után egyre nagyobb házakat építettek. Mindig felhasználták az ép falakat, oszlopokat, köveket, de az igényeknek megfelelõen alakítottak, bõvítettek is az épületeken és a pincéken.

A pincéket viszonylagos épségben sikerült feltárni, minden boltívbõl megmaradt legalább annyi, hogy rekonstruálni tudják a hiányzó részeket. A XX. század elején itt álló öt háznak természetesen különálló pincéi voltak, amelyeket a múzeum kedvéért nyitottak egybe.

Pincesétánk során néhol csak márgába vájt üregeket látni, máshol kövekkel kiépített falak határolják a teret, de elõfordulnak vakolt falrészek is. A durvább kövekbõl készült boltívek régebbi korokat idéznek, a szabályosabbak a XVIII. század környékén épülhettek. Emitt egy kõoszlop áll ki a földbõl, talán egy ajtófélfa lehetett valamikor, amott pedig egy, a falból alig kikandikáló lépcsõ: a késõbbi korok emberei nem ott, nem úgy képzelték a pincelejáratot, mint elõdeik. Semmi nem szabályos: kisebb pincerészek váltakoznak nagyobb terekkel, alacsonyabb boltívek magasabbakkal, darabosabb kövek finomabban megmunkáltakkal, boros jellegû pincék mélypincékkel (utóbbiakat háborús idõkben menekülésre használták).

A pincerendszer legrégebbi, nagy érdeklõdésre számot tartó része a rituális zsidó fürdõ, a mindössze két-három négyzetméteres mikve. A sekély fürdõrészt rétegvíz táplálja. Hogy az 1200-as években zsidók laktak a környéken, az is bizonyítja, hogy néhány tíz méterrel odébb találták meg az elsõ budai zsinagógát. Ezt a feltárás és dokumentálás után visszatemették, mivel napjainkban a Honvéd Fõparancsnokság elõtti utcaszakasz húzódik fölötte.

A régészeti feltárások során számos értékes lelet került elõ – tudjuk meg Bencze Zoltántól, a Budapesti Történeti Múzeum középkori osztályának vezetõjétõl. Reneszánsz kori városi palota nyomait is megtalálták, festett freskóit a múzeumba mentették. Az állandó kiállítás további meglepetése az Anjou-címeres selyemkárpit és a kutakból elõkerült textíliák, bõrök, fatárgyak – amelyek szokásos körülmények között nem maradtak volna meg.

A vagyonkezelõ kht.-nak a pincerendszer hasznosítására tavaly kiírt pályázatán a Királyi Borok Kft. terve lett a nyertes. Tollár Tibor ügyvezetõ azt ígéri: igazi kultúrintézményt fognak itt mûködtetni, a kiállítások mellett szakmai rendezvényeknek nyújtanak majd otthont. Az áprilisban megnyíló Királyi Borház és Pincemúzeum kiállítási terveiért és berendezéséért Csoma Zsigmond felel. A Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetõ egyetemi tanára – egyúttal a Magyar Mezõgazdasági Múzeum fõtanácsosa – a Budai Látképnek elmondta: a „föld alatti mennyországban” külön pincerészekben mutatják be a hat magyar borrégiót, illetve a huszonkét borvidéket, lesz egy terem a magyar borlovagrendek bemutatására, de megismerkedhetünk a tokaj-hegyaljai aszúkészítéssel és a középkori szõlõés borkultúrával is.

Emellett külön pinceágakat szentelnek a pálinkakészítés és a magyar pezsgõ történetének, a magyar kézmûvesremekek bemutatásának. A középkori budai szõlõmûvelés és borgazdálkodás megismerése mellett megtekinthetjük a mikvét, valamint a kóser borok és pálinkák gyûjteményét. Természetesen lesz borkóstolás, és a látogatók a múzeumi boltban meg is vásárolhatják a kiszemelt italt, a múzeumigasztronómiai vásárfiát.

A tavaly felújított pincék a Szent György utca 2-10. szám alatti öt polgárházhoz tartoztak. A szomszédos, XVIII. században épült Teleki-palotát az 1890-es években Habsburg József fõherceg vette meg, átalakíttatta, a polgárházakat pedig lebontatta, helyükön kertet és luxusistállót építtetett. A Teleki-palota és melléképületei is megsínylették Budapest 1944-45-ös ostromát, és sokáig romokban állva várták sorsuk jobbra fordulását. A helyreállítás helyett azonban az 1960-as években a romos épületeket elbontották.

A rendszerváltozás után ismét terítékre került a budavári romterületek rendezésének kérdése. A terület feltárási és rendezési tervét 1997-ben készítették el, és a Budapesti Történeti Múzeum által végzett régészeti feltárás után 2004-ben kezdték meg a helyreállítási munkát, azaz a pincerendszer stabilizálását, látogathatóvá tételét, a szomszédos sétány kiépítését, valamint az egykori József fõhercegi palota területének helyreállítását.

A régészeti feltárás és a terület újjáépítése az egykori polgárházak helyén 800 millió forintba került, a központi költségvetés biztosított hozzá forrást. Nagy Gábor Tamás polgármester arról tájékoztatja lapunkat, hogy a kerületi építési szabályzat lehetõvé teszi a beépítést, vagyis a pincék fölé a szemben lévõ Sándor-palota magasságában épülhetnek házak, de itt csak az államisághoz kötõdõ, illetve közfunkciót ellátó építmények kaphatnak teret.

A most átadott területtõl délre fekvõ József fõhercegi palota romjait a régészek már feltárták (ez 200 millió forintos kiadást jelentett), a területet európai uniós forrásból rendezik majd.

Forrás:
Heti Válasz
http://www.hetivalasz.hu