Magyar Tokajsky – „Az anyaország másodszor is megtagadott minket”
„A kettõs állampolgárságról szóló népszavazás után az anyaország másodszor is megtagadott minket” – mondja Csizmadia Albert, a Sátoraljaújhelytõl 15 kilométerre fekvõ szlovákiai Bári polgármestere, felemlegetve a Tokaj név körüli magyar-szlovák jogvitát. Íróasztalán régi iratok fénymásolatai: 1296 óta termesztenek bort a faluban. „A magyar fél – szörnyû, hogy így kell fogalmaznom, hiszen 89 százalékban magyarok lakják a falut – állandóan az 1908-as bortörvényre hivatkozik. Azt állítja, hogy csak az abban felsorolt települések tartozhatnak a tokaji borvidékhez. Bári valóban kimaradt a törvénybõl, de ennek az az oka, hogy az itteni kisbirtokosok a magas adók miatt annak idején nem regisztráltatták magukat borászként. A Bári körüli egykori nagybirtokosi területek ezért bekerültek a bortörvénybe, mi viszont nem. Miért kellene száz év után is büntetni a ma élõket?” – kérdezi.
Ragaszkodása érthetõ, hiszen a tokaji névre alapozott borászat a szlovákiai Hegyalja egyetlen lehetséges kitörési pontja. A „tátrai tigris” itt még nem bizonyított: a vidék szomorú és tönkretett, a falvak a borsodi iparvidék magukra hagyott településeire emlékeztetnek. A magyarság elvándorlása évtizedek óta jelentõs. Az érintett hét falu közül Szõlõske, Bári és Csarnahó magyar többségû, a Ján Slota-féle kettõskereszt-állításról elhíresült Csörgõ és Nagytoronya szlovák, Kistoronya és Szlovákújhely szlovák többségû, de számottevõ magyar kisebbséggel.
Föld feletti gondok
Ha a szlovákok engednek a magyarok követelésének, Bári és Csarnahó elveszítette volna a tokaji név használatának jogát, a még északabbra lévõ Kistoronya – egykori nagybirtokosi területként – viszont nem. A helyszínen járva az abszurditás nyilvánvaló: ugyanaz a domblánc, ugyanaz a vulkáni talaj, ugyanazok a szõlõk.
A szõlõskei fõborász, Nagy Géza egyetért Csizmadia Alberttel. „Támadóan léptek fel a magyarok” – állítja a szlovák küldöttségben részt vevõ gazda, aki negyven éve készíti „Tokajsky” címkéjû borait. Hozzáteszi: „Technológiai és területi kérdésekrõl egyaránt vitáztunk, de nem született megállapodás. A magyarok ugyanis eredetileg csak három falunak akarták megengedni a névhasználatot, Szõlõskének, Szlovákújhelynek és Kistoronyának, mivel ezek szerepelnek az 1908-as bortörvényben. Késõbb sikerült eljutnunk odáig, hogy elfogadtak volna még egy falut; a mi célunk azonban hét település, összesen 908 hektár termõterülettel.”
Összehasonlításként: a magyar oldalon a borvidék 11 ezer hektáros. „Lehetett volna az anyaországiakban némi nagyvonalúság, ezt a 908 hektárt úgysem telepítik itt be szõlõvel, csak a felén termelünk” – állítja a gazda, majd egyértelmûvé teszi: egy magyar-szlovák focimeccsen azért a magyaroknak szurkolna. Fejünk fölött a pinceboltozaton szlovákra fordított Mikszáth-idézet: „A föld alatti világ arra való, hogy elfeledtesse a föld feletti világ gondját.”
Magyar-szlovák megegyezés hiányában a „Tokaj” nevet mindkét fél csak jelzõs formában – Tokajiként, illetve Tokajskyként – használhatja. Az Európai Unió a Tokajsky formulát nem vonta meg Szlovákiától, mivel a csatlakozási szerzõdésben szerepel, hogy a borvidék egy része átnyúlik a szomszéd állam területére. Igazi megegyezési kényszer azért sem volt, mert a szlovák piacon a Tokajsky elfogadott márkanév. A Nagy Géza-féle borászat 600-1000 hektoliter közti éves bortermelésének 95 százalékát Szlovákiában értékesíti. Magyarországgal állandó a technológiai kapcsolat; a borfajták ugyanolyanok, az aszú itt sem roszszabb, a tölgyfa hordók az egyik magyarországi mintaborászat, az Oremus pincéjébõl kerültek Szõlõskére.
És mi van Szõlõskén túl? Jelenleg tíz nagyobb borászat mûködik a szlovákiai Hegyalján, többségük a félig magyar Kistoronyán. A nagy pincészetek többsége szlovák tulajdonú, de a kisbeszállítók jelentõs része magyar. Ritka az olyan család, amelynek ne volna saját szõlõje, és gyakran még a Kassára vagy Királyhelmecre elköltözött fiatalok is hazajárnak mûvelni a családi dûlõt.
Hegedûs a dombtetõn
A szocializmus idején a csehszlovák állam létrehozta a Tokaji Állami Gazdaságot, amely egészen az 1990-es évekig a dûlõk nagy részének tulajdonosa volt. A Meciar-kormány alatt nem engedték be az olasz, francia, német cégeket – sok föld került viszont a hatalom köreihez tartozó, nem helyben lakó tulajdonosokhoz -, ezért Szlovákiában a közelmúltig nem jöttek létre olyan mintagazdaságok, mint idehaza a Disznókõ vagy a Degenfeld. Ugyanakkor az elmúlt két-három évben megindult a magyarországi szabályozáshoz igazodó jogi környezet kialakítása.
Az elsõ igazi, tokaji minõségû mintagazdaságot a szlovák oldalon is magyar befektetõk építik fel. A Szõlõske feletti dombon az utolsó simításokat végzik az egyelõre névtelen borászat épületén. Az elegáns, kõburkolatos borház ötszintes, földbe vájt üzemet rejt, a legmodernebb olasz gépekkel. A mélyben a rózsaszín vulkáni tufába 550 méter hosszú pincerendszert vájtak: a boltíves folyosókat, a Bacchus és Szent Orbán szobrával díszített kóstolótermeket, az alagútásás közben talált, különleges obszidiánfülkét még egy provence-i gazdaság is megirigyelhetné.
„Régi álmom volt, hogy a semmibõl felépítsek egy tokaji mintaborászatot, s ehhez szlovákiai helyszínt választottam. Részben mert ilyen adottságú birtok sehol nincs: a talaj és a mikroklíma egészen különleges, a teraszról egyenesen a Bodrog holtágára lehet látni” – magyarázza az itthon a Mercatus borház vezetõjeként ismert Hegedûs Zoltán, aki az Orbán-kormány alatt a Tokaj Kereskedõház Rt. vezérigazgatója volt. A másik ok a vállalkozóbarát környezet; nemcsak a szlovákiai adórendszer kedvezõ, hanem általában a hivatalok hozzáállása is.
A sokmilliárdos beruházás uniós és szlovák állami támogatást is kapott, hiszen a szõlõskei pincészet a legészakibb eleme lesz a hegyaljai mintagazdaságok láncolatának, és katalizátorként fog hatni a borvidék északi részének fejlõdésére. A Szõlõskével szomszédos Báriban egy másik magyar cég 42 hektáros földterületet vásárolt. A szõlõtelepítés itt csak most kezdõdik, de a feldolgozóüzem már 2009-ben beindulhat. A Borex nevû vállalkozást részben kelet-szlovákiai, részben dunaszerdahelyi magyarok hozták létre. Ez a borászat körülbelül ötven helybélinek adhat munkát, s ez a jelenleg húsz munkanélkülivel rendelkezõ Bári gondjait egy csapásra megoldaná.
Hadban a bányatervvel
Az államközi tárgyalásokon a magyar küldöttség tagjaként részt vevõ Hegedûs Zoltán szerint a szlovák fél azért ragaszkodott a hét falut magában foglaló megoldáshoz, mert féltek, hogy a magyarok egyszer s mindenkorra el akarják vágni a szlovákiai borászat kifutási lehetõségeit. A magyar oldal számára viszont a piacvédelmi okok mellett azért is kínos lenne a terület bõvítése, mert így nehezebb volna elutasítani a tokajiságra pályázó magyarországi határtelepüléseket, például a magát borászfaluként meghatározó, de a borvidék területén kívül esõ Megyaszót.
A Hegedûs-féle borászat a tervek szerint meghonosítaná az ezen a területen egyelõre ismeretlen minõségi borturizmust, mivel a vidék gazdag a magyarok számára sokat jelentõ látnivalókban Rákóczi borsi szülõházától a Bánk bánban szereplõ pilisi erdõig, ahol Gertrudist megölték. Számítanak ugyanakkor a Tokajhoz hagyományosan kötõdõ lengyelekre és a Szlovákiában megtelepedett külföldiekre is.
A festõi dombok közt megbújó falvakat azonban halálos veszedelem fenyegeti. Bári határában jelentõs perlitvagyon rejtõzik, melynek kiaknázásához a megyei bányászati hivatal hozzájárult. A falu évek óta küzd az egész tájat pusztulásra ítélõ terv ellen. Ha sikerült volna a két országnak az egységes borvidék létrehozásáról megállapodnia, akkor a világörökségi védelmet automatikusan kiterjesztették volna a szlovákiai Hegyalja területére is – fegyvert adva a kártékony bányaterv ellenzõinek kezébe.
Forrás:
Heti Válasz
http://www.hetivalasz.hu