Lezajlott az Országos Hárslevelû Borverseny
Somlói, villányi, tokaji, mátrai, balatoni, bükki és természetesen egri, debrõi hárslevelûket is bíráltak a szakemberekbõl és borászokból álló bizottságok. Minden nevezett kategóriában adhattak aranyérmet, de ezüstöt és bronzot is szép számmal osztottak ki, míg a nagy arany büszke nyertese idén Gecse István 2014-es évjáratú édes Debrõi Hárslevelû bora lett. Az egyedi klíma, a talajadottságok és a tradíció együtt teszi egyedivé ezt a gyümölcsös, jellegzetes fehérbort, a debrõi hárslevelût, amely legtöbbször félédes kategóriában jelenik meg a piacon. Az érett szõlõ összetett illatot és gazdag gyümölcsösséget ad a bornak, amit az élénk sav kellemesen egyensúlyoz ki.
[tn_2_kozep.jpg]
„Nehéz dolga volt a zsûrinek, annyi szép hárslevelût neveztek az idén, szerte az országból, a száraztól az édesig” – mondta Fõczény András, a Verpeléti Hegyközség hegybírója. „14 arany- és sok ezüst-, valamint bronzérem született, a bizottságok elnökeinek véleménye szerint is kiegyensúlyozott versenyt tudhatunk magunk mögött.”
„A sajátos mikroklimatikus adottságnak köszönhetõen a botritisz csodálatos ajándéka is lehet a természetnek” – fûzte hozzá Gecse István, a nagy aranyat nyert 2014-es, édes Debrõi Hárslevelû borásza.
Bolyki János 2013-as évjáratú, Meta Téma I., II. és III. szüret nevû borai is ezüst- és aranyérmesek lettek a versenyen. „Három hárslevelût küldtem be, ebbõl mindhárom érmet kapott. Ugyanarról területrõl, a 3,7 hektáros Középbérc-dûlõbõl származik a szõlõ, és az évjáratuk is megegyezik. Amiben különböznek, az a szüretek idõpontja. Három ütemben szedtük le a szõlõt, október közepén, végén és november elején, így egyre magasabb a borok maradékcukor-tartalma.”
Július 6-án, csütörtökön este 7 órakor, az Egri Bikavér Ünnep keretében kerül sor a díjátadóra, ahol az aranyérmet és különdíjat nyert borászoknak nyújtják át az elismeréseket. A rendezvénysorozat minden évben rengeteg vendéget vonz a városba, így a hárslevelû fajta is kiemelt figyelmet kap majd a borkedvelõk oldaláról.
Kapcsolódó anyag:
Eredménylista .xls