Lendületben a Gere pincészet
A Crocus GERE Bor Hotel & Resort szálloda szívén viseli a sportolást, így szinte egyértelmû volt, hogy képviselteti magát a Nemzeti Bormaraton villányi futamán. A lelkesedés hatalmas volt, a szálloda a legnagyobb csapattal vett részt, és kiemelendõ, hogy az egyetlen nevezõ volt, aki csak saját dolgozóival indult a megmérettetésben. A lelkesedés tovább sodorta a csapatot, így ráadásként az utolsó napon még egy távot bevállaltak, és egyedüli villányi csapatként a hajósi célba futásra is elkocogtak. De nem csak a dolgozók, Gere Andrea is részt vett a programban, így elmondható, hogy a Crocus GERE Bor Hotel & Resort szállodánál egységben az erõ.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ünnepélyes keretek között díjazta a legsikeresebb vállalkozásokat. A június elején kiadott „Díj a sikeres vállalkozásokért” plakett ezúttal a Gere pincészethez került. „A hónap kis- és középvállalkozása” díjat az AKA kereskedelmi Kft.-Gere Attila Pincészete nevében Gere Andrea ügyvezetõ vehette át.
Gere Attila pincészete hét generáció óta a szõlõmûvelés és a borkészítés hagyományait átörökítõ családi vállalkozás. A már 70 hektáron gazdálkodó családi birtok mellett számos más területen is sikereket ért el. A vállalkozás az utóbbi években sikeresen pályázott uniós forrásokra: így a bortermelés melléktermékét feldolgozó szõlõmag-üzem létesítésére mintegy 65 millió forintos támogatást nyert el, míg hotelfejlesztésre és bõvítésre 228 millió forintnyi támogatást kaptak.
A nyár kezdete más meglepetést is tartogatott: A pihenést, kikapcsolódást keresõk is magasan a legjobbak között tartják számon a Crocus GERE Bor Hotel & Resort-ot. A TripAdvisor értékelése szerint 2015 évben a szálloda elnyerte a 2015 TRIPADVISOR CERTIFICATE OF EXCELLENCE díjat.
Forrás:
Turizmus Online
http://www.turizmusonline.hu