Lehetetlen küldetés
[tn_2_bal.jpg] Az egész úgy indult, hogy a neten bóklászva belebotlottam egy hírbe, melybõl kiderült, hogy egy különleges boros rendezvény kerül megrendezésre Bécsben március idusán (és az azt körülvevõ napokon). A rendezvény a sokat ígérõ Welt Wein Festival – Világ Bor Fesztivál néven került meghirdetésre az alábbi, izgalmasan hangzó mottó kíséretében: „Nagy borok fesztiválja, a világ borkedvelõinek, borszakértõinek és borászainak találkozóhelye.” A Fesztivál programja mesterkurzusok, tematikus, különleges borkóstolók, borvacsorák mellett tartalmazott egy „sima” borfórumot is, ahol hozzáértõ kézzel, 12 országból összeválogatott 50 pincészet mutatta be mintegy 250 szebbnél szebbnek ígérkezõ tételét 3 napon keresztül.
Több sem kellett az egyszeri magyar borvitéznek, menten lóra pattant és kis családjával valamint borügyekben állandó tettestársával március 15-én kivágtatott a császárvárosba és bevette magát a Palais Coburg kazamatáiba – ahol ekkorra már felsorakoztak a BorFórumon kiállító borászatok, ráadásul többségüknél maga a borász/pincészet tulajdonosa várta kedves mosollyal a borvilág e szeletét felfedezni vágyó kristálypoharas sokaságot…
Néhány szó erejéig elidõznék a helyszínnél és a fesztivál körülményeinél, megér egy misét.
A Palais Coburg (http://www.palais-coburg.com), amely egyben az esemény szervezõje is, Bécs egyik legelegánsabb szállodája (közel a StadtParkhoz és a Stephansdom-hoz) de ami igazán különlegessé teszi, az a pincéjében található borgyûjtemény (Wine Archive) ahol az elmúlt 100 (150?) év borritkaságainak sokasága pihen tökéletes körülmények között. Sokak szerint ez a gyûjtemény a legszebb, leggazdagabb a világon, lefedve a világ minden fontos borvidékét, legyen szó akár Burgundiáról, Bordeauxról, Champagneról, az Újvilágról, de akár Tokajról is…
[tn_3_kozep.jpg]
A BorFórum maga a kazamaták fõfolyosóján és az ahhoz csatlakozó kis teremben kialakított térben került megrendezésre, a borászatok kétoldalt, egységes arculatú, igényesen kialakított kis kóstolóasztalok mögött kaptak helyett.
Jelen élménybeszámoló keretei nem teszik lehetõvé a fórumon megjelenõ pincészetek teljeskörû felsorolását, annyit jegyeznék csak meg, hogy a nevek láttán a nemzetközi borvilágot valamennyire is ismerõk elégedetten csettinthetnek.. .(a részletek iránt érdeklõknek ajánlom az esemény honlapját, ahol a résztvevõ borászatok teljes köre és webes elérhetõségük is megtalálható – http://www.weltweinfestival.at/).
Minden belépõjegyet váltó részére a borászatokkal kapcsolatos legfontosabb információkat tartalmazó kóstolási jegyzetfüzet, „korlátlan” mennyiségû ’bubis és bubimentes’ víz, friss bagett, sajtkóstoló, kávé és csapolt sör (!) – elébb felsoroltak „természetesen” ingyenesen -, valamint 5 EUR letéti díj ellenében Riedel kóstolópohár állt rendelkezésre.
Egy ilyen eseményen többnyire a bõség zavarával küzd az ember, szisztematikus válogatás és szûkítés nélkül elég könnyen veszélyes vizekre lehet tévedni (ezt azt hiszem nem kell részleteznem..) Ez az igazi lehetetlen küldetés: sokat markolni de sokat is fogni, és persze közben figyelni a részletekre is.. Ennek okán a kóstolást komoly „logisztikai” tervezés elõzte meg: honnan, hová, milyen sorrendben. Két lista készült egy szûkített (9 pincészet) és egy bõvített (15 pincészet) az este valahol a kettõ között ért véget. A „nagy nevek” mellett – megérzés alapján és bízva a szervezõk értékítéletében – néhány számunkra ismeretlen, de reménybeli meglepetést okozó fekete lónak ítélt (kisebb) pincészet is felkerült a „lõlapra”.
No, de térjünk a lényegre, hogy mely pincészetek boraival sikerült közelebbi ismeretségbe kerülni!
Elsõként a mosel-i Knebel pincészet asztalához léptünk oda. Családi birtok 7 ha szõlõterülettel, a legjobb dûlõkben (Röttgen, Hamm, Uhlen) lévõ 15-30 éves rizlingültetvényekbõl elõvarázsolt remek, fajta (és borvidék) jelleges borokkal a rizlingpaletta minden színét megmutatva. Kóstoltunk 2009-es „alap” birtok rizlinget, (száraz) dûlõszelektált felsõ kategóriát (Uhlen és Röttgen Spatlese Trocken Riesling) és kései szüretelésû zamatbombát (Hamm Spatlese Feinherb), mind-mind telis-teli citrusokkal, barack és virágaromákkal, elegáns ásványossággal, tökéletesen vibráló savakkal, arcra mosolyt csaló, ízekkel teli kortyokkal. Nem szeretek (nehezen tudok) pontokat osztogatni, de az összehasonlítás miatt itt kénytelen leszek: 7 pontos (és afölötti) borok landoltak a kóstolópohárban. Az arcunkra írt és késõbb meg is fogalmazott reakciókat a végtelenségig szerény borász néma mosollyal fogadta, de a szemébõl az sugárzott: tudom mit éreztek, büszkék vagyunk e borokra… Hûha, mi lesz itt, ilyen erõs kezdésre nem számítottunk!
[tn_4_kozep.jpg]
Következõ állomásunk a szintén mosel-i (igen neves) Dr. Loosen pincészet volt, itt a korai idõpont ellenére már kisebb tumultusba ütköztünk, így nem bocsátkoztunk hosszasabb kóstolásba. Csak egy „alap” birtokrizlinget vettünk górcsõ alá 2010-bõl, amely hozta a pincészettõl elvárt formát és minõséget: a szokottnál kissé markánsabb, de szép savak, citrusok és fehér húsú gyümölcsök által kísért, – a jellegzetesen moseli – árnyalatnyi édes-kerekséget mutató, de bõven off-dry alatti, hercig rizling, a 6 pont alsó határán. Tovább is álltunk, akkor úgy gondoltuk a „2. félidõt” majd itt kezdjük… aztán nem így lett, de végül nem bántuk.
Tettünk egy rövid kitérõt a Villa Tolnay standjához, aki egyedül képviselte a hazai színeket. Meg is kérdeztük, hogy mi a magyarázata, annak hogy csak Õk kerültek meginvitálásra a magyar borászatok közül. Azt a választ kaptuk, hogy a szervezésben bizonyos szerepet vállaló osztrák borakadémiás ismeretség révén kerültek fel a bemutatkozó borászatok listájára. Két bort kóstoltunk a pincészet aktuális szortimentjébõl, egy 2009 (?)-es zöldveltelínit és egy hasonló korú rajnai rizlinget. A zöldveltelini egy korrekt, hazai viszonylatban jónak mondható, szép savú, a szükségesnél kissé testesebb, „nehézkesebb”, fajtajelleget mutató bor volt, különösebb izgalmak nélkül – 4 pont. A rajnai viszont meglepõen szép és elegáns savakat, citrusos, körtés, virágos illat és ízjegyeket mutató, de emellett meglehetõs testtel bíró, érett, testes, hosszú lecsengésû bor volt. Nagyon tetszett. Verdikt: 5 pont felsõ vége. Innen Burgundia felé vettük az irányt, némi várakozással kevert ambivalens érzések közepette.
Miért? Nem szeretem a chardonnay-t. Eddig legalábbis úgy gondoltam.. Én is oszto(tta)m az unalomig ismételt ABC axiómát (anything but chardonnay!), olyan sok izgalmas fehérbort adó szõlõfajta van, ne ragadjunk le ennél a világdivattal sújtott fajtánál.. Az is a történet része persze, hogy igazán izgalmas (hazai vagy nemzetközi) „sárdoné”-val eddig nem gyakran volt dolgom. Ezen a napon új idõszámítás kezdõdött számomra, a következõ két kóstolási állomás új dimenziót nyitott meg.
[tn_5_kozep.jpg]
Chateau Fuisse (Maconnais) és Patrick Piuze (Chablis). Fûszervarázs és hûvös elegancia. Egy fajta, két pólus, két stílus. Mindkettõ komoly magasságokat mutatott meg a fajta lehetõségeibõl. Mindkét pincészetnél a tulajdonos és egyben borász mutatta be a borokat, hármat-hármat kóstoltunk az egyes grádicsokból (Domaine, Premier cru, Grand cru). Mind a 6 bor a fajta legszebb arcát mutatta be, természetesen a minõségi fokozatok mentén. A maconnais-i borászatnál a Pouilly Fuisse Vieilles Vignes 2009 tetszett a legjobban: finom, visszafogott, vaniliás hordófûszerekkel átszõtt almás, barackos ízvilág, harmónia és elegancia. 6-7 pont környéke.
Patrick Piuze borai által “megfogalmazott” Chablis-kép szintén az eleganciára, a finomságra, a savak harmóniájára épül, mindegyik kóstolt tétel remek darab, a legszebb a Grand Cru Les Preuses 2008 volt: a fajta hûvösen elegáns gyümölcsös és minerális karaktere volt kidomborítva, feszes savakkal és hosszú lecsengéssel. Nagyon jó volt inni! Szintén a 7 pont környéke. Érdemes a nevét megjegyezni, borait keresni, többen azt mondják róla: õ Chablis új hangja!
Mindkét borász nagyon szimpatikus, készséges, jó humorú fiatalember, kiváló angoltudással, legszívesebben órákat eltöltöttünk volna asztaluknál… de a kóstolásra rendelkezésre álló 4 óra percei gyorsan peregtek és még sok minden várt ránk.
[tn_6_kozep.jpg]
A következõ állomás még mindig Burgundia, de a vörös “vége”. Maison Olivier Bernstein a pincészet neve, ahol a névadó borász Cote de Nuits szívében 2007-ben hozott létre egy általa “micro-negociant”-nak hívott borászatot és a borvidék kiemelkedõ adottságú dûlõirõl felvásárolt csúcsminõségû alapanyagból készít Premier és Grand Cru borokat. Ezekbõl volt szerencsénk 4 Grand Cru-t kóstolni. Szebbnél szebb tételek pörögtek a Riedelben, nehéz eldönteni melyik tetszett legjobban.. Talán a Grand Cru 2010 Clos de Vougeot, melyben finom tanninok, komplex piroshúsú gyümölcsök és elegáns animalitás tökéletes elegye jelent meg nagyon hosszú lecsengéssel. Magasfokú harmónia mesteri tálalásban, vastag 8 pont. A borász személyisége, humora szintén. Innen is alig tudtunk szabadulni..
Ezután egy 15 méteres sétával átugrottunk az Újvilágba, közelebbrõl Kalifornia Santa Cruz Mountain appellációjába tartozó 20 hektáros Mount Eden Vineyards „butikborászat”-ba. A pincészet tulajdonosa elmondta, hogy borászatuk 1945 (!) óta létezik és arról (is) nevezetes, hogy övék a legrégebbi palackozott kaliforniai chardonnay illetve pinot noir. Négy bort kóstoltunk a pincészet kínálatából, az Estate Vineyards sorba tartozó chardonnayt, pinot noirt és két cabernet sauvignont (az egyik egy 1997-es „Old Vines” CabSav volt..). A borok mindegyike 300 – 500 méter magasságban elhelyezkedõ, 35-50 éves, – amerikai léptékkel mérve legalábbis – komoly terméskorlátozású ültetvényekrõl származik (max 4 t/ha szõlõtermés). Ezek után nem meglepõ, hogy a kóstolt borok mindegyike kirobbanóan gyümölcsös, komplex és finom savakkal rendelkezõ, harmonikus és izgalmas „szõlõlé” volt, kifinomult és elegáns (francia) hordóhasználattal. Gyönyörû ötvözete volt az Óvilág és az Újvilág borstílusának, nyoma sem volt a megszokott kalifoniai „technobor-érzésnek”! Talán a pinot noir és az öreg tõkés cabernet volt a csúcs, mindkettõ 8 pontos magasságokban. Welcome to the Eden!
[tn_7_kozep.jpg]
Egy kisebb hiperûrugrással átkeveredtünk Perpignan mellé, a Roussillon-i borvidékre (valóságban 10 méteres séta volt) a Riberach pincészethez, ahol a borvidék vörös szentháromságát (syrah, grenache, carignan) illetve a 3 fajta házasítását teszteltük. Mondanom sem kell, hogy újra csúcsminõségû borok kerültek a poharakba és megint egy vidám, szimpatikus fickó töltögette a nedût, akinek a társasága még rosszabb borok esetén is üdítõ lett volna. A kóstolt borok: Thesis (grenache), Antithesis (syrah), Synthesis (cuvée) és Hypothesis (carignan) (zseniális névválasztás!) a 2006-os évjáratból, mindegyik 15-35 éves, öko minõsítésû, hozamkorlátozott tõkékrõl szûrt gyümölcsös, fûszeres, a borvidék adottságaihoz mérten mérsékelt alkoholú (13,5 -14,5 % !) jól iható tételek, nagyon szép savakkal és harmonikus hosszú lecsengéssel. A carignan (Hypothesis) volt a legszebb, 6 pont teteje, 7 pont alja, de mindegyik elérte a 6 pontos szintet. Szó mi szó, a Riberach egy Dél Franciaországi túra esetén kihagyhatatlan célpont!
Itt rövid szünetet tartottunk, egy kis pihenõ, frissítõ ásványvíz, sajt valamint kávé után belevágtunk küldetésünk 2. felvonásába.
A pihenõ utáni elsõ két állomás az észak-olasz Piemontot képviselõ két pincészet volt: a nagynevû Angelo Gaja és a nem kevésbé elismert „Braida”. A Braidánál kezdtünk, három bort kóstoltunk: a 2009-es il Bacialé-t, Bricco dell’ Uccellone-t és Ai Suma-t. Mindhárom bor barbera szõlõbõl készült, a kiváló 2009-es évjárat magas érettségû, egészséges alapanyagot adott a borászok kezébe, amibõl gazdag és komplex, feszes savú gyönyörû borok születtek. Kedvencünk a borászat csúcsbora, az Ai Suma volt: telt, testes de egyúttal elegáns és érzéki volt, erõteljes erdeigyümölcs illat és ízvilággal, némi vanília és édesgyökér tónussal. Igazi élménybor: a 8 pont közepe-teteje.
A szomszédos asztalnál az Angelo Gaja pincészet 2 borát mutatta be egy fiatalember. Ez volt talán elsõ alkalom, hogy nem a pincészet képviselõje kóstoltatott, hanem egy osztrák borforgalmazó cég munkatársa. A két megkóstolt bor nagyon szép volt, de valahogy steril érzetem volt attól, hogy olyasvalaki mutatta be, aki nem viselt érzelmeket a palackban rejtõzõ „csoda” iránt.. A 2008-as Barbaresco ettõl függetlenül egy mestermunka, erõ, elegancia és potenciál tökéletes ötvözete, fekete bogyós gyümölcsök özöne, finom animalitás, cédrus és édesgyökér. Magasan vitte a 8 pontot… Mindazonáltal igen korai még ennek az évjáratnak a kóstolása – bár már most is nagyszerû élményt ad, érzõdik, hogy fejlõdésének nagyon az elején jár, 10-15 éve mindenképpen van még a csúcsig.
A másik Gaja bor egy kakukktojás volt: a Magari 2009, a pincészet Bolgheri DOC területrõl származó házasítása (50% Merlot, 25-25% Cabernet Sauvignon és Franc). Ez a bor is könnyen ugrotta a 6-7 pontos szintet, de az elõzõ után nem volt igazán emlékezetes. Nem is értem miért ebben a sorrendben mutatták õket..
Borkalandozásunk következõ – hosszabb lélegzetû – megállója a luxuspresztízsmárkákat (Krug, Hennessy, Veuve Clicquot, Chateau d’ Yquem, …) (is) soraiban tudó LouisVuittonMoetHennessy Group (LVMH) volt, ahol az „istállóhoz” tartozó 3 pincészet kiválasztott borait vettük górcsõ alá: az új-zélandi Cloudy Bay-t, az argentin Cheval des Andes-t és a spanyol Numanthiát.
Igen-igen. Éles és merész váltás Piemont után „könnyû” fehéret kóstolni, de ott és akkor természetesnek tûnt, a nagyágyú vörösök után kellett egy kis felfrissülés illetve regenerálódás a fináléhoz. Így némi baguette elrágcsálása és kellõ mennyiségû ásványvíz bevitele után bevetettük magunkat a boróceán eme szintén érdekes öblébe.
A Cloudy Bay boraival tehát újrakezdtük a sort, 2011-es Sauvignon Blanc, 2008-as Te Koko (szintén SB) és a 2010-es Pinot Noir követték egymást de elõbb a LVMH standnál álló igen felkészült és készséges fiatalember elõzékenyen kiöblítette poharainkat egy kis Pelorus Blanc habzóborral, merthogy pohármosás nélkül nem kezdünk újra sort, meg nehogymá’ vízzel… azért egy fél korty erejéig mintát vettünk az egyébként aperitifnek szánt italból. Decens, friss, érdekes.. No de nézzük a kiválasztott tételeket…
A 2011-es Sauvignon Blanc (ne feledjük hogy Új Zélandon tavasszal szüretelnek, tehát közel 1 éves borról van szó) talán eddigi legjobb formáját hozta. Illat és ízbomba, kirobbanó, friss zamatok, gyönyörû pezsdítõ savak, trópusi gyümölcsök, citrusok, virágillat, kissé háttérbõl a klasszikus SB karakter finom bodzássággal, visszafogott csalános jegyekkel. Ezzel a borral bárkit meg lehet téríteni, aki még nem tévedt a minõségi borfogyasztás ösvényére, nemtõl, kortõl, világnézettõl függetlenül! Minimum egy 7-es alá-t megérdemel.
A 2008-as Te Koko névre hallgató másik sauvignon blanc az elõzõ „antitézise” (hadd kölcsönözzem a korábban látogatott standon hallott bornevet) részben fahordós érlelésû, finom, elegáns, visszafogott fehérbor, hûvös illattal, fehérhúsú gyümölcsök (alma, körte, fehérhúsú barack, kókusz!) ízjegyeivel, telt korttyal, hosszú lecsengéssel. Mintha nem is ennek a fajtának a bora lenne, inkább egy nagyon szép chenin blanc-ra emlékeztet. 6 pont teteje, 7 pont alja.
Volt egy közbevetett meglepetés bor, amit a kóstoltató ajánlott – azt kérdezte szeretnénk valami õrültet kóstolni? – vakkóstolással. Egy remek, friss, ropogósan gyümölcsös Torrontes volt (valószínüleg a Terrazas de los Andes-tõl), amire sikerült ráhibázni, amitõl szinte fellármázta a standot, hogy eddig ezt mindössze hárman-négyen ismerték fel vakon.. Persze nem tudta, (amíg el nem árultam) hogy a rajnai rizling mellett ez az egyik kedvenc fehér borszõlõ fajtám, aminek ízképe már elég mélyen rögzült a számban. Szóval magas labda volt, de azért jólesett a sikerélmény és a dicséret, fõleg egy szakmabélitõl.
A Cloudy Bay borok közül még egy 2010-es évjáratú pinot noirt kóstoltunk, ez is hozta az új-zélandi pinot sztenderdet, de nem volt átütõ erejû, különleges. Közepesen intenzív gyümölcsösség, rebarbarás, berkenyés, málnás ízjegyek, friss, kerek savak, halvány animalitás, erdei gombás villanások, közepes szinten megvalósuló harmónia, kb. 5 pont.
A standon belül maradva pincészetet váltottunk és egyúttal befordultunk a finishbe. Már a negyedik órán belül voltunk, jócskán befogadókészségünk határán, de ami még hátra volt, azt nem akartuk kihagyni. Még néhány komoly vörösbort terveztünk megkóstolni, melyek közül elsõként a Cheval des Andes 2002 volt. A bor a francia Cheval Blanc és a fentebb említett argentin Terrazas de los Andes közös gyermeke, egy Újvilágban született „Grand” Cheval Blanc. 74 éves ültetvényekrõl származó malbec, valamint átlag 15 éves ültetvényekrõl szüretelt erõsen hozamkorlátozott cabernet sauvignon és petit verdot blendje bordeaux-i stílusban elkészítve (új francia hordós érlelés 18 hónapig).
Mindent tud, amit egy nagy bordói csúcsbor – nagy test, magasfokú harmónia és egyensúly, dohány, érett szeder, áfonya, cédrus ízjegyek fõúri eleganciával ötvözve. És évtizedes potenciál. De… Ezt a bort egy külön kóstolón volna szabad csak valami hozzá mérhetõvel összekóstolni. Így, kissé már fáradt aggyal és szájjal lehetetlen volt teljesen kiélvezni amit valójában nyújtani tudott. Verdikt: gigaélménybor, 9 pont.
Hasonló gondolatok fogalmazódtak meg a hátralévõ mintegy félórában megkóstolt további 4 bor kapcsán is. Ez egyben az délután/este egyik tanulsága is lett: ilyen mennyiségû csúcsbort (legalábbis „mezei”, szájban és agyban nem eléggé edzett borkóstolóknak) nem igazán lehet értékelhetõ módon megkóstolni, befogadni. Legalább egy második délután kellett volna a 6-8 kiválasztott csúcs vörösborra. A finish-ben megkóstolt remek vörösekrõl így csak egy távirati stílusban megfogalmazott (a végére elfogynak a jelzõk, a szavak is..) rövid összefoglalóval zárom a beszámoló lényegi részét:
Numanthia (Spanyolország, Toro borvidék): Numanthia 2006 (Tinta de Toro szõlõfajta) testes, intenzíven gyümölcsös bor, szeder, áfonya, kakaó, édes fûszer ízjegyekkel, érett, bársonyos, jól integrált tanninokkal – 7 pont.
Termanthia 2006 (Tinta de Toro) az elõzõhöz hasonló bor, még több tonnányi gyümölccsel és még finomabb tanninokkal, nagyobb testtel. 8 pont.
[tn_8_kozep.jpg]
Baron Philippe de Rotschild „csoport”: Chateau d’ Armailhac 2007 (Franciaország, Bordeaux, Pauillac) Feszes struktúrájú, szép savakkal és selymes tanninokkal bíró, komplex, nagy bor, érett feketebogyós gyümölcs, dohány, cédrus ízjegyek, finom vaniliás, toast-os hordófûszerezettség. Kiváló bor, évtizedes potenciállal – 7 pont teteje.
Almaviva 1996 (Chile, Cabernet Sauvignon, Merlot, Cab. Franc házasítás) bordói stílusú, csúcsbordói minõségû cuvée, amihez Chile adja a termõhelyet, Franciaország pedig a tudást, technológiát, stílust, hordóhasználatot. Nagyon izgalmas és remek „cuvée” minden értelemben. Egyensúly harmónia, elegancia, finomság, gyümölcsözön, nagy testben. Még messze a csúcsától – masszív 8 pont.
Összegzés, konklúziók:
1. WeltWeinFestival BorFórum grandiózus, különleges minõségû borokat és tökéletes világboros keresztmetszetet bemutató, kitûnõen szervezett és hibátlanul lebonyolított boros rendezvény volt.
2. A felhozatal túlságosan is gazdagnak bizonyult. Amint az a fentebb leírtakból is kitûnik, a kiválasztott (erõsen szelektált) kóstolási sor is majdnem meghaladta kapacitásunkat. Ilyen erõs (és különleges) mezõny esetén 2 napos kóstolás tûnik indokoltnak, még akkor is ha ez dupla belépõ költséget eredményez..
3. Apropó, belépõdíj. Elõvételben 55 euró, helyszínen 59 euró volt az egynapos belépõ ára, amely az adott napon 14 és 18 óra közötti korlátlan kóstolást tett lehetõvé. Forintva átszámítva ez nem olcsó, de a kóstolható borok ismeretében és az átélt borélmény minõségéhez mérve azonban kiváló ár-érték arányt jelent. Még a bécsi kiruccanás járulékos költségeinek beleszámítása esetén is…
4. Nem láttam be a kulisszák mögé, ezért nem tudom hogy érte meg egy ilyen színvonalú eseményt ennyiért összehozni, illetve a szponzorok mennyit tettek be a kaszába, de egy pillanatig sem érintett meg a „lehúzás” érzetének nanogrammja sem, ellentétben némely hazai boros rendezvénnyel. Lehetne belõle tanulni.! Akinek inge, vegye magára…
5. Remekebbnél remekebb, különleges és (sajnos) itthon többnyire nem elérhetõ borokkal és készítõikkel sikerült megismerkedni. Jó lenne ilyen jellegû borkóstolókkal itthon is találkozni!
Dr. Tar Ferenc PhD, WSET Advanced
Utóhang:
Az átélt kóstolási élmény hatása alatt, kissé fáradtan, de boldog hevületben sétáltunk kifelé, amikor hirtelen ötlettõl vezérelve megálltunk a legelõször meglátogatott Knebel pincészet standjánál. Szerettünk volna útravalónak egy kóstolónyit kérni poharunkba a náluk kóstolt kései szüretelésû rajnaiból. Matthias, a pincészet társtulajdonosa, borásza büszke mosollyal töltött, majd látva, hogy ballagnánk kifelé a terembõl csendesen megkérdezte: Nem kóstolnánk-e még valami érdekeset? Érezve a mondatban rejlõ súlyt, szó nélkül bólintottunk egyidejûleg elkortyolva poharunk tartalmát. Éppen csak bontott, címke nélküli palack került elõ az asztalba rejtett borhûtõbõl. Trockenbeerenauslese, 2009-es rajnai rizling, Röttgen dûlõ – mondta csendesen és töltött. Orrunkhoz majd szánkhoz emeltük a poharat és egyszerre megállt az idõ… Szó nélkül kezet fogtunk vele, majd megköszöntük a borokat és lassú léptekkel, teljes csöndben felsétáltunk a márványlépcsõn a kijárat felé. Az elmúlt négy órában átéltekhez nehéz volt szavakat találni, de úgy éreztük a „lehetetlen küldetést” valahogy mégis sikerült teljesíteni…
Forrás: