Legalább az évjárat jó
A szervezés tekintetében újdonsággal is szolgált az idei, 1990 óta a 21. Egri Borvidéki Borverseny: a borvidék legrangosabb, „szezonzáró” megmérettetését ezúttal két fordulóban bonyolította le az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa (EBHT). Az Egri Bikavéreket ugyanis – a Bikavér-ünnepre való készülõdés, illetve a „Magistratus bora” elõválogatója okán – már április 26-án zsûrizték. Így kedden a Hotel Villa Völgyben az új és ófehér, rozé, új és óvörös, illetve Debrõl Hárslevelûeket vette górcsõ alá az öt, egri, illetve más borvidékekrõl, valamint a különbözõ hivatali szervek képviseletében érkezett szakemberek alkotta zsûri. A legjobb, illetve a vitás borok bírálatára hivatott csúcs-zsûri elnöke Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia fõtitkára volt, de e grémiumban foglalt helyet Tarján Balázs, a Boreredet-védelmi Tanács, valamint Varsányi Lajos, az EBHT elnöke is.
– Ezúttal összesen 203 mintát neveztek a termelõk, ebbõl 85 volt vörös, 52 fehér és 14 rozé, míg az elsõ fordulóban 52 Egri Bikavért kóstoltak az ítészek – számolt be a Heolnak Tarsoly József egri hegybíró, fõszervezõ. – A legjobb újfehér bor, illetve Debrõi Hárslevelû Tóth József 2009-es bora lett, míg az ófehérek között Bolyki János 2007-es Metha Thema Hárslevelûje diadalmaskodott. A rozéknél a Varsányi Pincészet 2009-ese vitte a pálmát, az újvörösök mezõnyében Szuromi Mihály 2009-es „55” nevû bora, az óvörösöknél pedig a Korona Borház 2006-os Cabernet sauvignon-Kékfrankos Cuveé-je nyerte el a szakemberek tetszését. Az áprilisi körben pedig a Gróf Buttler Borászat 2006-os Nagyeged Egri Bikavére emelkedett ki – ismertette az eredményeket Tarsoly József.
A hegybíró ugyanakkor hozzátette: még rangosabbá kellene tenni ezt a versenyt, s elérni, hogy mind több pincészet mérettesse meg magát itt. Mindezt pedig akár a települési borversenyek rovására, hiszen a borvidék egységét ez a szemle mutathatja meg leginkább. – Mindezt azért emelem ki, mert bár az ilyenkor szokásosnak mondható mintaszám érkezett, ezeket viszont kevesebb mint ötven borászat nevezte be – mutatott rá. – Örömteli ugyanakkor, hogy a zsûrielnököktõl érkezett jelzések szerint kiváló minták kerültek a poharakba, ami visszaigazolja az ezen évjáratokhoz fûzött korábbi reményeket, így lesz mit kóstolgatniuk a fogyasztóknak – fogalmazott.
Izgalmas, egyedi és különleges fehérek
– Igen színvonalas, jól szervezett verseny volt a mostani. Bár mi csak egy kisebb keresztmetszetét láttuk a boroknak, de az elénk került minták nagyon szépek voltak – értékelte a versenyt Zilai Zoltán. A Magyar Bor Akadémia fõtitkára külön is kiemelte: kellemes meglepetéssel szolgáltak számára a fehérborok, különleges, egyedi, izgalmas arcukat mutatták, ami a mai fogyasztói igények miatt is nagyon fontos. Szavai szerint ez is azt mutatja, hogy az Egri Borvidéknek a fehérborok tekintetében is van mit keresnie.
Huszonöt arany és harmincöt ezüst
A 21. Egri Borvidéki Borversenyre benevezett 203 minta közül a hét kategóriában összesen 25 arany- és 35 ezüstérem született. A díjazottak – a hagyományoknak megfelelõen – a július 9-én kezdõdõ Szent Donát-napi Bikavér-ünnepen, a megnyitót követõen vehetik át az elismeréseiket a Dobó téren. A kategóriák legjobbjaira ugyanakkor vár még egy próbatétel: csütörtökön Gyöngyösön is megmérettetnek a mátrai nedûkkel a Megyebor-választáson.
Forrás:
heol.hu
http://www.heol.hu