Kritizálja a bizottság borreformtervét az EP
„Az Európai Unió világszinten a bor elsõ számú termelõje, elsõ számú fogyasztója és elsõ számú exportõre” – áll a borreformmal foglalkozó, Katerina Batzeli (szocialista, görög) által jegyzett saját kezdeményezésû jelentésben. Az unióban több mint 1,6 millió gazdaságban, 3,4 millió hektárnyi területen foglalkoznak borászattal; az EU adja a világ bortermelésének 60 százalékát.
A jelentés megjegyzi, hogy „a bortermelés pozitív hatást gyakorol a környezetre, elsõsorban a talaj erózióval szembeni védelme révén, de azért is, mert általában a természeti erõforrások kiterjedt felhasználásával jár”.
Versenyképesség és hagyományok
A képviselõk szerint „az európai borágazat reformja fõ céljának az ágazat dinamikusabbá és versenyképesebbé tételének kell lennie anélkül, hogy az piacveszteséggel járna a nemzetközi piacokon, figyelembe véve az európai bortermelõk és borfogyasztók érdekeit, az európai borászati hagyományok tiszteletben tartását, valamint az európai borok minõségét és hitelét”.
Ezzel szemben azonban „a tömeges és válogatás nélkül történõ kivágás tervét makacsul javasló forgatókönyv indokolatlan támadást intéz az európai borászati örökség ellen, például a legérzékenyebb termelési övezetekben, és alkalmatlan mind az európai túltermelés elkerülésére, mind az ágazat versenyképességének megerõsítésére az egyre bõvülõ világpiacon” – áll a parlamenti jelentésben.
Tõkekoncentráció
A képviselõk úgy vélik, az Európai Bizottság tervezetével „az európai bortermelés olyan szerkezeti átalakítását tervezi, amely a termelés néhány szõlész-borász nagytermelõ kezében történõ összpontosításához és az elõállított borok jellegtelen egyformaságához vezet, és amely következésképpen veszélybe sodorja az európai borok sokszínûségét és számos európai régió gazdasági, társadalmi és kulturális gazdaságát”.
A jelentés szerint „ésszerûtlen a pénzeszközök áthelyezése a közös agrárpolitika (KAP) elsõ pillérébõl a második pillérbe (vidékfejlesztés), ami a regionális fejlesztési programok általi társfinanszírozást vonná maga után”. Ezt a szakbizottság szerint csak fokozatosan, két szakaszban szabad megvalósítani: az elsõ szakaszban (2008–2011) a cél a piac egyensúlyának visszaállítása, megtisztítás, a termelõk és a borvidékek megerõsítése lenne.
Fokozatosan szûnhet csak meg a lepárlás támogatása
„A túltermelt bor lepárlásának megszüntetésére irányuló javaslat óriási mennyiségû bor elõállításához vezet, ami erõs zavarokat okoz majd a regionális és az európai piacon és problémákat idéz elõ a régiókon belül” – vélik a képviselõk.
A jelentés emlékeztet: a borlepárlást eredetileg kizárólag sürgõsségi intézkedésként vezették be, de késõbb a borpiac közös szervezésének legköltségesebb és legvitatottabb részévé vált. A képviselõk elutasítják a lepárlási mechanizmus és más piactámogatási intézkedések azonnali eltörlését; szerintük a lepárlási rendszereket egy ésszerû átmeneti idõszak alatt, fokozatosan kell megszüntetni.
Kivágás csak közös kritériumrendszer alapján
A képviselõk értékelése szerint „a bizottsági közlemény az ágazat termelését, illetve az ágazatban dolgozó munkaerõ csökkentését szolgáló intézkedésként a hangsúlyt a kivágásra helyezi, a termelésnek a kínálat és a kereslet szabályozása általi ellenõrzésének ösztönzése helyett”.
A jelentés szerint „a termelésbõl való végleges kivonás kezdeményezésének a termelõ döntésén kell múlnia”, objektív közösségi kritériumok alapján.
A képviselõk a termelésbõl való végleges kivonás lehetõségét korlátozó objektív közösségi kritériumok sorolnák a következõket: a) hegyvidéki, part menti és szigeteken található szõlõültetvények, amelyek szõlõjébõl elsõsorban földrajzi jelöléssel ellátott borokat állítanak elõ; b) lejtõkön található szõlõültetvények, ahol meg kell akadályozni a talajeróziót és a biológiai sokféleség elveszítését, vagy történelmi fontosságú hagyományos régiókban található szõlõültetvények; c) olyan szõlõültetvények, amelyek szõlõjébõl felvevõpiaccal rendelkezõ borokat állítanak elõ; d) olyan szõlõültetvények, ahol a túlzott mértékû csökkentés veszélyeztetné az egész termõterület vagy egy bejegyzett eredetmegjelölés létét; e) olyan szõlõültetvények, amelyek közösségi programok keretében strukturális támogatást kaptak; f) a termelés abbahagyásából eredõ környezeti kockázatok.
Cukor és must
A jelentés szerint „az alkoholtartalom cukor felhasználásával végzett növelését minden olyan bortermelõ régióban engedélyezni kell, ahol ezt hagyományosan alkalmazzák, és ahol nincs strukturális túltermelés”, és nincs szükség az alkoholtartalom-növelés maximális mértékének az Európai Bizottság által javasolt csökkentésére.
A képviselõk úgy vélik, az alkoholtartalom tömény must hozzáadásával történõ növelése esetén a mustnak azonos termelési területrõl kell származnia.
A szöveg szerint „az Európai Unióban nem megengedett borászati gyakorlatok alkalmazását világosan fel kell tüntetni azon behozott italok címkéjén, amelyek bor látszatát kelthetik”.
Mértéktartó és felelõs borfogyasztás
A jelentés kitér arra, hogy a strukturális borfelesleg egyik oka a borfogyasztás állandó csökkenése Európában. A képviselõk szerint „az európai bortermelési ágazat fenntartható fejlõdéséhez arra van szükség, hogy a mértéktartó és felelõs borfogyasztás ösztönzése érdekében jelentõs költségvetési erõforrásokat csoportosítsanak át a közös piacszervezésen belül”.
„Az egyre növekvõ, mértéktartó és felelõs borfogyasztási irányzat megerõsítése jelentõs pozitív hozzájárulás az európai fogyasztók és a közegészség védelméhez” – vélik a képviselõk.
A szakbizottság szerint a reform végrehajtásánál mindenképpen figyelembe kell venni „a bortermelésben aktívan részt vevõ Kína folyamatosan fejlõdõ piacát, valamint egyéb új bortermelõ országok – például Ausztrália, Új-Zéland, az Egyesült Államok, Kanada és Dél-Afrika – termelésének növekedését”; továbbá a WTO keretében a dohai forduló jogcímén folytatott nemzetközi tárgyalásokat; valamint a közös agrárpolitika (KAP) jövõjét.
Forrás:
Európai Parlament
http://www.europarl.europa.eu/