Kitört a borvidéki háború – parázslanak az indulatok a villányi eredetvédelme körül
Amit Egerben minden borosgazda örömére gyorsan és vidáman nyélbeütöttek – a Bikavér helyi védettséget kapott – , az a villányi borvidéken nem sikerült. Többen a történelmi borvidék hírét és termékeinek értékét növelõ helyi eredetvédelmi törvény ellen fordultak. A borlobbi közbelépett – állítják sokan. Köztük Gere Attila ismert borász és Jekl Béla, a villányi hegyközségi tanács puccsszerûen eltávolított elnöke. Gere jogi úton véli az igazságkeresést, szerinte akkor is meg lehet alkotni a helyi eredetvédelem szigorú szabályait, ha a borvidék hat hegyközsége közül egy nem óhajtja. Jekl pedig bírósághoz fordult, mert szerinte már a \”fölmentése\” is törvénytelen körülmények között zajlott. Õt korábban a nagyharsányi hegyközség elnökeként delegálták a hegyközségi tanácsba, és választották ott is elnöknek, ám posztja függõben van. Ugyanis a nagyharsányiak új elnököt választottak Vajkai Andrásné személyében.
Köztudott, hogy Vajkainé a jelenlegi tervezet ellen van, vezetésével a tervezetet helyben leszavazták. Vajkainé úgy véli, okosabb megvárni a közelmúltban született új hazai bortörvény végrehajtási utasítását, és aztán lehet majd helyi eredetvédelemrõl beszélni, a tervezetet kellõen átdolgozva. Ugyanis szerinte a jelenlegi tervezettel nagy valószínûség szerint a kistermelõk érdekei csorbulnának. Kérdésünkre, hogy fellépésével kettészakad-e a villányi borvidék, határozott nemmel felelt.
Akadnak Villányban már olyanok is, akik borvidéki háborúról beszélnek. Nevének elhallgatását kérõ borász szerint az országos borlobbi érdeke az, hogy tovább pancsolhassa és palackozhassa a villányit. Ezért azzal fenyegették meg a termelõket, hogy ha életbe lép a helyi védettség, ami szigorú, zárt láncú mennyiségi értékesítést jelent, nem vásárolnak tõlük többet. A kistermelõk megijedtek.
Félelmüket és Vajkainé aggodalmát nem érti Tiffán Ede, aki úgy véli, hogy a helyi védettség éppen azt a célt szolgálja, hogy másutt ne lehessen \”villányit termelni\”, különbözõ házasításokkal a menynyiségeket növelni. Ez pedig jobb pozícióba hoz minden villányi termelõt, tekintet nélkül termõhelyének méreteire. Még a kannás borért is jobb ár kérhetõ. Tiffán kimondta: elkeserítõnek véli, hogy hazug és aljas rágalmakkal arról is meg lehet gyõzni egyes embereket, hogy saját érdekeik ellen cselekedjenek. Hiszen ha ez franciáknak, spanyoloknak, olaszoknak – és Egerben is – bevált, miért ne válna be Villányban?
Jekl Béla szerint nem erõszak a disznótor. Szerinte végsõ megoldásként olyan nyílt helyi eredetvédelmi törvénnyé kell a jelenlegi tervezetet átalakítani – tartalmán nem változtatva -, amelyhez bárki önként csatlakozhat.
Forrás:
Dunántúli Napló
http://www.dunantulinaplo.hu