Kannás vagy minõségi bort iszik a magyar?
A magyar háztartások által elfogyasztott bor mennyisége a 2004 elsõ féléves adatokkal összevetve stabilnak mondható, ugyanakkor míg a vásárlók száma nõtt, addig az általuk vásárolt mennyiség csökkent.
Az egy háztartás által elfogyasztott mennyiség 2004 elsõ hat hónapjában 7,1 liter, idén pedig 6,5 liter volt. Ez a mennyiség mindkét vizsgált idõszakban közel azonos költséget, azaz 2500 forintnyi kiadást rótt az egyes vásárló háztartásokra. Az értékbeni piacbõvülés és csökkenõ mennyiségi tendencia az átlagárak növekedésére utal, melyhez feltételezhetõen hozzájárult az import borok piacrészének mintegy 6 százalékpontos bõvülése.
A boltok polcain kínált termékek többsége hazai annak ellenére, hogy bár a tavalyi év elsõ félévében az import termékek aránya még csupán 1 százalék volt. Az idei elsõ félévben – az EU csatlakozást követõ elsõ, 2004 elsõ félévével összehasonlítható teljes idõszakban – ez az arány már elérte a 7 százalékot. Az egyes kiszerelés-típusokat elemezve megállapítható, hogy egyfajta minõségi váltás indult el: a kannás borok teret veszíteni látszanak, míg pozitív változás figyelhetõ meg az üveges borok forgalmának terén.
Forrás:
Napi Online
http://www.napi.hu