Ígéretes jövõ elõtt áll a hazai biobor-üzletág
A VII. Országos Bioborversenyre 23 tételt neveztek a borászatok, ebbõl a mennyiségbõl a zsûri döntése alapján három bor kapott arany érmet, nyolc pedig ezüstöt. Módos Péter, a zsûri elnöke elmondta, hogy az 1960-as évekig – azaz a nagyüzemi szõlõtermesztés megjelenéséig – gyakorlatilag minden Magyarországon elõállított bor biobornak minõsült.
A szakemberek biobornak nevezik azt a bort, amelyet olyan szõlõbõl állítanak elõ, amelyet csak ökológiailag engedélyezett vegyszerekkel – például rézzel, kénnel – kezelnek, továbbá a bort csak természetes úton, természetes anyagok hozzáadásával készítik. Az így elõállított bor a kereskedelmi forgalomban lévõk többségénél 2-2,5-szer drágább, ugyanakkor egy hektárra számítva 20-25 százalékkal kevesebb bort lehet ilyen technológiával elõállítani.
Magyarországon ökogazdálkodással, azaz biotermeléssel jelenleg 1200-1300 termelõ foglalkozik. Mintegy 90 százalékuk növényeket termeszt, és csak 10 százalékuk foglalkozik állattenyésztéssel. Szakértõi becslések szerint a bioélelmiszerek eladásából évente jelenleg 20-30 milliárd forint árbevétel származik, a magyar bioélelmiszerek 80 százaléka azonban exportra megy.
Forrás:
HVG.hu
http://www.hvg.hu