Egyre több bort iszunk – A száraz, minõségi a divat
A cég összesítése szerint a borfogyasztás 2005-ben háztartásonként 21,1 liter volt, ami 5 százalékkal több az elõzõ évinél, és 9 százalékkal haladja meg a 2003. évi mennyiséget.
A fogyasztók egyre gyakrabban választanak minõségi borokat, hiszen az értékforgalom csak tavaly 10 százalékkal, 2004-ben pedig 9 százalékkal emelkedett. A GfK abszolút számokat a kiadásokra vonatkozóan nem közölt.
Tavaly a félédes borok részesedése az eladásokon belül 4 százalékponttal 50 százalékra csökkent, a száraz boroké viszont 30 százalékról 3 százalékkal nõtt. A félszáraz borok aránya továbbra is 9 százalék, míg az édeseké egy százalékpontos emelkedés mellett 7 százalék volt.
A GfK felmérésébõl kiderül, hogy a lakosság 59 százaléka fogyaszt bort, ezen belül 29 százalék ritkábban, mint kéthetente. Az emberek egyre gyakrabban látogatnak diszkontáruházakba borvásárlás céljából, egy év alatt 6 százalékponttal 30 százalékra nõtt ennek az értékesítési csatornának a részaránya.
Ugyancsak sokan választják a hipermarketeket, itt az emberek 25 százaléka vásárolt bort tavaly, 5 százalékkal többen a megelõzõ évihez képest. Visszaesést mértek a piackutatók a kisbolt láncoknál és a független kisboltoknál, ahol 6, illetve 4 százalékos forgalomcsökkenés következett be egy év alatt a bor eladásokban.
Forrás:
VG
http:///www.vg.hu