Hiány van fehérborból
Sajnos késõn derült ki, hogy kevés lesz a termés, ezért a gazdák kénytelenek voltak nyomott áron eladni a szõlõt.
A nyár közepén még arról szóltak a hírek, hogy jelentõs mennyiségû eladhatatlan óbor van a borosgazdák pincéiben. A felesleg miatt a felvásárlási árak is alacsonyabbak lesznek, mint az elmúlt években. Aztán eljött a szüret és sok minden megváltozott. Legalábbis a Soproni borvidéken. A tavaszi jégverés és a növény betegségei fõként azokat a területeket – a Fertõ tó környékét – érintette, ahol fehér fajtákat termesztenek.
A gazdák már leszüreteltek és kénytelenek voltak nyomott áron, kilogrammonként esetenként 37–44 forintért eladni a szõlõt. Késõn derült ki ugyanis számukra, hogy a borvidéken hiány van a fehér szõlõbõl, így a -borból is. A felvásárlók most már hatvan forintot is adnának egy kilogrammért, ám hiába, mert nincs gyümölcs. A szakemberek szerint jövõre elõfordulhat, hogy akár 3–4 hónapon keresztül nem lehet majd fehér soproni bort kapni. Ennek ellenére nem emelhetik a bor árát, mert félõ, hogy a vásárlók az olcsóbb, de gyengébb minõségût választanák.
– Társaságunk is szeretett volna fehér szõlõt vásárolni, de már nincs mit – fogalmazott Szita Miklós, a Winex Kft. ügyvezetõje igazgatója. – A szüret a héten befejezõdik, és remény sincs arra, hogy a szükséges mennyiségû fehérbort betárolhassuk a pincékbe. A kék fajták esetében is elõfordulhat hiány, de ez már kisebb mértékû lesz és a tavalyról megmaradt készletekkel együtt elegendõ bor kerül forgalomba.
Portálunk információi szerint a Balaton partjáról jelentõs mennyiségû fehér szõlõ behozatalára lehet számítani. Az elmúlt években is ½importáltak½ más borvidékrõl származó szõlõt a soproni feldolgozók. Az új szabályozás szerint idén õsztõl fel kell tüntetni a szõlõ származási helyét és az így készült borokat csak alacsonyabb kategóriában hozhatják forgalomba.
– A megállapodás értelmében a Winex Kft. a szerzõdött partnereitõl, a Sopvin Kft. pedig korlátlan mennyiségben vesz át minõségi kék szõlõt – mondta el Taschner István, a hegyközség elnöke. – A hegyközség meghatározta azt az árszintet, amelyért véleményünk szerint még megéri szõlõt termeszteni. Úgy látjuk, ezt az árat a gazdák idén sem kapják meg, a reális 70–80 forint helyett csupán 45–50 forintot kínálnak kilónként a felvásárlók.
Taschner István hozzátette: idén is lehetõség van arra, hogy a Soproni borvidékrõl 1000 tonna szõlõt vigyenek át a szentmargitbányai (Szt. Margarethen) pinceszövetkezethez. Igaz, a tavalyi bort ott még nem tudták értékesíteni. Ez azért fontos, mert a tagok csak akkor kapják meg a teljes összeget, ha eladták a készleteket. A gazdák azonban nem maradtak pénz nélkül, ugyanis a szövetkezet gondoskodott arról, hogy kedvezményes hitelt vehessenek fel.
Forrás:
kisalfold.hu
http://www.kisalfold.hu