Fazekas Sándor: A bor stratégiai terület
Fazekas Sándor elmondta: a magyar borágazatban nagy átalakulás zajlik, jelenleg az egyik legfontosabb feladat a hegyközségi rendszer megújítása.
Szavai szerint az ágazat szempontjából lényeges kérdés, hogy milyen mértékben avatkozzon be az állam az ágazat mûködésébe a pályázati lehetõségek megnyitásán túlmenõen. Rámutatott: nagy az állam felelõssége, hiszen közvetlenül mintegy százezer ember sorsáról van szó, és ehhez jön még a vendéglátásban, turizmusban, gasztronómiában tevékenykedõk köre.
Fazekas Sándor szerint, bár a borfogyasztás nem nõtt Magyarországon, kialakulóban van az igényes fogyasztói kör, amelyben már megválogatják, mit vesznek.
A miniszter beszámolt arról, hogy az idén a borértékesítés külkereskedelmi egyenlege pozitívra váltott: az elsõ félévben a tavalyihoz képest 30 százalékos volt a növekedés. A borimport eközben 17 százalékkal csökkent. Az export 65 százalékát azonban még mindig a lédig – kezeletlen, kimérve értékesített – borok adják.
Közlése szerint mintegy 71 ezer 500 hektárnyi szõlõterület van az országban, az idei termés 2,5-3 millió hektoliter közöttire várható.
Tájékoztatása szerint az elmúlt három évben sikerült visszatelepíteni mintegy 5000 hektár szõlõt. „Célunk a legjobb szõlõterületek visszatelepítése, és annak elérése, hogy minõségi bort termeljünk” – hangsúlyozta.
A jelenlegi uniós szabályozás szerint további 9 ezer hektár visszatelepítése lehetséges – mondta. Rámutatott: ez adhatja a hátterét annak, hogy a nemzeti identitásban fontos szerepet betöltõ bor helyzete erõsödjön, az utóbbi idõszakban tapasztalt minõségjavulással pedig visszaszerezhetjük az elveszett belföldi és külföldi piacokat.
Hozzátette: az idén 6,5 milliárd forintot fizettek ki ültetvénytelepítésre.
Fazekas Sándor szólt arról, hogy a Nemzeti Borkiválósági Program keretében fel kell mérni, hol és milyen szõlõvel kell foglalkozni, hol vannak a legjobb termõterületek. Felidézte: a fehérborok körében már kiválasztották a magyar zászlósbort, jövõre következnek a vörösborok.
Forrás:
Hirado.hu
http://www.hirado.hu