Ezer pince egyet akar
Tóth László, a Bénye-Gombai Hegyközség elnöke szerint a történelmi borvidékek közé nagyon szépen bepasszol a kunsági borvidéknek ez az alkörzete.
– A monori alkörzet a Gödöllõi-dombságnak a tetején helyezkedik el, aminek az altalaja lösz, ami a szõlõmûvelésre kitûnõ – magyarázza a hegyközség elnöke. Itt csapott össze a Duna és a Tisza árterülete, s a hordalékot a szél összefújta. Ez a borvidék Gödöllõtõl Mogyoródon át a ceglédberceli lankákkal belefolyik a Nagyalföldbe. Ebbõl adódóan itt Monoron, Bényén, Gombán, illetve Kóka, Dány térségében kitûnõ, 1-es kataszteri besorolású szõlõterületek vannak.
Sajátos atmoszférát teremt a vidéknek az az ezer kis borospince, amelyekben mai napig, családi hagyományok alapján, kis- és középvállalkozásokban foglalkoznak termeléssel.
– A fõ fajták között említhetném a Kékfrankost, ami nagyon jól érzi magát ezen a vidéken. A Kadarka, ez a régi magyar fajta szintén jól vizsgázik nálunk. A fehér fajták közül megemlíteném még az Olaszrizlinget, a Rajnai rizlinget, és egy új magyar fajtát a Karátot..
– Ennek a kisméretû pincének a termelését nagyobb hírverések nélkül tudjuk értékesíteni. Édesapám úgy szokta ezt mondani, hogy barátok barátjának a barátai messze földrõl is eljönnek, messzire el is viszik a borokat – mondja Lukács Zoltán helyi borász.
Az új generáció viszont ezen a hozzáálláson, úgy tûnik, változtatni fog. Tavasszal valósult meg ugyanis az Ezer Pince Szõlészeti és Borászati Tanösvény, egy fiatal hölgy kezdeményezésének köszönhetõen.
– Maga a tanösvény ötlete a diplomatervemben fogalmazódott meg – mondja Kaltenecker Andrea tájépítész mérnök. – Ezt követõen elindult egy közös munka a Monor környéki Strázsa Borrenddel, illetve az õ kapcsolati tõkéjükbõl fejlõdött tovább az, amikor az Agrármarketing Centrum támogatásával meg tudtuk pályázni ezt a borászati tanösvényt. Jelenleg arra törekszünk, hogy a turizmust beindítsuk a térségben. Nagyon jó adottságai vannak ennek a vidéknek, hiszen Budapesthez közel található Monor és Strázsa-hegy is, ráadásul jól megközelíthetõ. Ez a tanösvény azt a célt szolgálja, hogy a látogatók ne csak borozzanak, vagy a szõlõk között sétálgassanak, hanem általános információkat is kapjanak arról, hogy hogyan zajlik a szõlészkedés és a borászkodás. Célunk, hogy átfogó turisztikai programot nyújtson a Strázsa-hegyi termelõi közösség, mely következtében nemcsak minõségben, hanem ismertségben is fel tudnánk venni a versenyt a nagyobb borvidékekkel – mondja befejezésül Kaltenecker Andrea.
Forrás:
Gazdakör
http://www.gazdakor.hu