Európai piknik a FOODAPESTEN!
A FOODAPEST 1992. évi indulása óta a nemzetközi vásárnaptár kihagyhatatlan eseménye. Jelenleg az egyetlen élelmiszeripari kiállítás az országban, amely összegzi a hazai és nemzetközi élelmiszeripari trendeket.
A szakkiállításon jelentõs területet, több mint 2000 négyzetmétert foglal el a 12 nemzeti stand, s köztük igazi különlegességnek számít az elsõ ízben kollektív kiállítóként szereplõ Európai Unió.
Az újdonságok között külön is érdemes hangsúlyozni a tematikai szerkezet frissítését. A kiállítók ebben az évben hét tematikai körben mutatkoznak be. Az élelmiszeres cégek termékeik szerint a Hússzalon, Tejszalon, Italszalon, Gourmet Szalon, Zöld Szalon közül választhatnak. A Foodatech és a Foodapack csoportba a gépek, berendezések illetve a csomagolástechnika került.
A FOODAPEST szakmai konferenciái között nemzetközi vonatkozásban is kiemelésre érdemes az EU szervezésében zajló Bor konferencia a borpiaci reformról, valamint a visegrádi országok(V4) élelmiszeripari szövetségeinek tanácskozása. Látványos és érdekes programnak ígérkeznek a különbözõ élelmiszer és ital rendek felvonulásai, a különbözõ termékbemutatók. A FOODAPEST díjazottak standjait ebben az évben a látogatóknak szóló pontgyûjtõ verseny, az értékes nyereményekkel kijelölt „Siker és újdonság útja” népszerûsíti.
Az idén elõször az érdeklõdõk internetes elõ-regisztrációval november 19-ig díjtalan belépõt igényelhetnek a kiállítás információs internet oldalán, a www.foodapest.hu címen. A szakkiállítás november 21-24-között tart nyitva a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
Kapcsolódó weboldal