Épül a szerencsi erõmû: a polgármester beszólt Sólyomnak
Amióta a csaknem 40 milliárd forint értékû beruházás terve napvilágra került, heves vitákat gerjesztett a térség különbözõ érdekeltségû szakemberei között. A szerencsi önkormányzat támogatja a várhatóan 133 munkahelyt teremtõ erõmû építését, a létesítmény mûködése a helyi adóbevételeket is növeli, ugyanakkor tokaji borászok és természetvédõk szerint az ipari létesítmény nagyban befolyásolhatja a borvidék és a világörökségi címet birtokló térség hazai és nemzetközi megítélését. Lényegében az erõmû ellen emelte fel szavát Sólyom László köztársasági elnök is, aki a közelmúltban járt a térségben. Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter viszont azt hangsúlyozta korábban, hogy az erõmû minden környzetvédelmi szabálynak és követelménynek megfelel, így a helyieknek kell eldönteniük, hogy akarják-e a létesítményt.
Berecz János a sajtótájékoztatón elmondta: a BHD Hõerõmû Zrt. a szükséges engedélyek birtokában megkezdte a kivitelezést. Leszögezte: a szerencsi üzem környezetvédelmi, vidékfejlesztõ beruházásként Magyarország legmodernebb biomassza erõmûve lesz, és nem veszélyezteti sem a borvidéket, sem pedig a világörökségi címet.
Az erõmûvi épületet háromszor terveztették át a környezetvédelmi és világörökségi igényeknek megfelelõen. A létesítmény egy részét belesüllyesztik a földbe, magas földsánccal veszik körbe, amit befásítanak, így az útról alig lehet majd látni – fogalmazott, hozzátéve: a forgalom sem növekszik majd olyan mértékben, ami a zavarná a helybelieket.
Rónavölgyi Endréné, szerencsi polgármester elmondta: október 18-án a város képviselõtestülete nyilatkozatot fogadott el, amelyben leszögezik, hogy az erõmû építésérõl szóló döntéseket körültekintõen, felelõsséggel hozták meg, és visszautasítanak minden olyan, nem a tényeken alapuló feltételezést és megnyilvánulást, amely a helyhatóság jogszerû és demokratikus döntését megkérdõjelezi. Ez utóbbiak közé tartozik Sólyom László köztársasági elnök október 9-én Sárospatakon tett kijelentése is – jegyezte meg a polgármester.
A szõlészek, borászok egyébiránt továbbra is úgy vélik: egy erõmû puszta léte megzavarja a borvidéknek azt a miliõjét, amit nem lehet adatokkal kifejezni. Ezt az erõmû építõi azzal hárítják el, hogy ez a hatás más környékbeli üzemek miatt sem következett be.
A hat és fél hektáros területen felépítendõ 50 megawatt teljesítményû úgynevezett bioerõmû kizárólag mezõgazdasági alapanyagokat fog fûtésre használni.
Forrás:
hvg.hu
http://www.hvg.hu