Elismerte hibáját 2005 legjobb borásza
A Borminõsítõ Intézet harminc napra felfüggesztette a 2005-ös Év Borásza pincészetének értékesítését, a szakemberek ugyanis hozzáadott glicerint találtak Vincze Béla három bormintájában. Glicerin természetes módon is van a borban, de hozzáadni nem szabad belõle, mert az már hamisításnak számít. Egyesek azért tesznek bele mégis ilyet, mert ettõl testesebbnek tûnik a bor. Az egyik minta egy exportra szánt, 2007-es évjáratú egri bikavérbõl származik, ebbõl 250 hektoliter van a borásznál. Az egri bikavérek glicerintartalma 7-9 gramm literenként, ebben azonban több mint 21 grammot talált a Borminõsítési Igazgatóság.
Vincze Béla az MR1-Kossuth Rádiónak nyilatkozva is cáfolta, hogy ez a saját bora lenne, de azt elismeri, hogy hibázott.
– Két beszállított mintát állítottunk össze, két egri cégtõl származó borokat, amit nem vizsgáltattam meg, bízva a beszállítókban. Azt kevertük össze, és annak a mintája bizonyult ilyennek. Tehát a mai napig sincs nálam ez a bor, és soha nem is volt nálam. Butaságot csináltam, ennek viselnem kell a következményét.
A Vincze Borászat, két, már forgalomban lévõ borában is találtak hozzáadott glicerint az utólagos ellenõrzéskor: egy másik évjáratú egri bikavérben és egy cabernet franc-ban. Egyéb szabálytalanságok is kiderültek az egri pincészetben. A gyanú szerint meghamisítottak hivatalos okmányokat, származási bizonyítványokat is. A borminõsítõ intézet Vincze Bélát kötelezte a nyilvántartás rendbe tételére és a pincekönyv kiigazítására. A bírság mértékérõl döntés még nincs, de az 75 millió forint is lehet. A borász eddig nem fellebbezett. Vincze Bélát 2005-ben választották meg az év bortermelõjének és tagja a Magyar Borakadémiának is.
Glicerin minden borban van
Glicerin minden borban van, ez egyszerûen az erjesztés során keletkezõ olyan anyag, ami az alkohollal gyakorlatilag együtt érezhetõ a borban – mondja Mészáros Gabriella, nemzetközi borakadémikus. Ha a glicerintartalom magasabb, simábbnak, selymesebbnek, testesebbnek lehet érezni bizonyos borokat. A tokaji aszúban például magasabb, 20 gramm felett is lehet az érték, míg száraz borokban általában ez 5 gramm körül van. A szakember szerint éppen ezért nem célszerû itt most arra hivatkozni, hogy glicerint találtak a borban, mert nem ez a magyar borászat leglényegesebb problémája Az is biztos – teszi hozzá -, hogy ez az egész történet még a bor forgalomba hozatala elõtt történt, a fogyasztókra nézve pedig semmiféle káros következménye nem lehet ennek a tételnek.
Máshol is elõfordul, csak…
Ilyesmi egyébként Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban is elõfordul, csak a nemzeti érdekérvényesítés ott valahogy jobban mûködik, bizonyos dolgokat elhallgatnak, más dolgokat nem – mondja Mészáros. Tavaly tavasszal Toscanában a Brunello-vidéken volt egy eléggé világra szólónak nevezhetõ botrány, és érdekes módon itt azok a pincészetek kerültek kereszttûzbe, amelyek amerikai piacra szállítottak – meséli a szakember, aki elképzelhetõnek tartja, hogy ilyenkor bizonyos lobbiérdekek valósulnak meg ilyenkor.
Túl szemérmesek vagyunk?
A szakember elismeri, hogy a fogyasztókat csak olyan borral lenne szabad itatni, amiben csak szõlõlé van, semmiféle adalékanyagot nem lenne szabad hozzáadni, de mint mondja, a világ más tájain sokkal lazábban veszik ezt az egészet. Ausztráliában vagy Amerikában például soha senki nem firtatja, hogy egyes borokba, egyes tételekbe mi került vagy mi nem, más országok bortörvénye pedig az adottságokhoz nagyon jól alkalmazkodva megengedi a savhozzáadást. Mi Európában jóval szemérmesebben bánunk ezekkel a dolgokkal, mint máshol a világban, de nem biztos, hogy ezt így is kellene folytatni – hangsúlyozza a borakadémikus.
Kapcsolódó hanganyag
http://www.mr1-kossuth.hu/m3u/0043a5f2_3537962.m3u
Forrás:
MR1-KOSSUTH Rádió
http://www.mr1-kossuth.hu