Egri Szõlõ-Bor Szövetkezet
Az elõzményekrõl szólva Dula elmondta: a termelõk kezdeti, egymással való szövetkezése önmagában már nem volt elegendõ a bajok orvoslásához, ezért kapcsolatot kerestek a felvásárlókkal és a feldolgozókkal is. Szavai szerint az Egervin Rt. mutatott hajlandóságot e nagyobb csoporttal való – szerzõdéses formábantörténõ – együttmûködésre. Az ennek nyomán létrejött szövetkezet a remények szerint már a közeljövõben szerzõdést tud kötni a részvénytársasággal a szõlõ feldolgozására, a bor tárolására és kezelésére, valamint – adott esetben – akár az értékesítésére is.
Mint megtudtuk, a szövetkezeti belépési nyilatkozatot 70 termelõ írta alá, ám a várható létszám 1200 fõ körül mozog majd, akik mintegy 900 hektáron mûvelnek szõlõt. Az általuk megtermelt bor mennyisége körülbelül 130 ezer hektoliter, ami a borvidék éves termésének 35-40 százalékát teszi ki. Dula hozzátette, hogy a szövetkezet nyitott, s annak célja a termelõi csoporttá való alakulás, lévén, hogy mint ilyen, támogatásra jogosult – amennyiben eléri a 300 millió forintos termelési értéket. Éppen ezért cél az is, hogy a borvidék más szövetkezeteivel is együttmûködjenek, illetve hogy – a felvásárlókkal közösen egy következõ lépésben – létrehozzák a borvidék védett eredetû borainak értékesítésére hivatott szövetkezetet.
Forrás:
Heves Megyei Hírlap
http://www.hevesmegyeihirlap.hu