Egri Borok Gálája
Még a tavalyi év végén döntés született arról, hogy 2009- ben kik lehetnek tagjai az Egri Borvidéki Borászválogatottnak, de egységes bemutatkozásukra, csak február 14- én kerül sor, a Magyar Tudományos Akadémia termeiben. Az évente kiválasztásra kerülõ borászatok számára, a válogatottban való részvétel, magas színvonalú munkájuk és a borvidékért való tenni akarásuk elismerését jelenti.
Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülõ Egri Borok Gáláját, Kaló Imre nyitja meg. Ezt követõen több mint félszáz borral ismerkedhetnek meg a vendégek, közük olyanokkal, amelyek még nem kerültek forgalomba, például, Bolyki: Cabernet Franc 2006, Kovács Nimród: NJK 2005, vagy olyanokkal, amelyeket már ismer a nagyközönség, de szinte lehetetlen beszerezni, például, St. Andrea: Pinot Noir 2003, Kaló Imre: Cabernet Sauvignon Rosé 2001. A háziasszony szerepét továbbra is Borbás Mária látja el. Újdonság viszont, hogy közel harminc féle bikavért kóstolhatnak az érdeklõdõk, az erre a célra külön felállított asztalnál. Hol tart az egri borászkodás? Milyenek a nagy egri borok és mi a jövõjük? Bolyki János, Demeter Csaba, Kovács Nimród, Gál Lajos, Ifj. Gál Tibor, Juhász Attila, Kaló Imre, Sike Tamás, Simkó Zoltán, Simon József, Dr. Lõrincz György, Thummerer Vilmos, és Vincze Béla, a bemutatott boraik segítségével igyekeznek a feltett kérdésekre válaszolni.
Izgalmas és rendkívüli napnak ígérkezik február második szombatja, hiszen a Borvidék harmadik alkalommal kap olyan lehetõséget, hogy egy napon az ország borkedvelõinek figyelme csak Egerre irányul.
Belépõjegy ára : 6 000 Ft