Drágább lesz az idei bor
Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának fõtitkára korábban az MTI-nek azt mondta: az idén alig több mint hárommillió hektoliter must kerülhet a pincékbe. Már az elõzetes termésbecslések is azt mutatták, hogy az átlagosnál kisebb, mintegy 3,5 millió hektoliter lehet az idén a bor mennyisége, de ez a mennyiség becslés is túlzónak bizonyult.
A kisebb mennyiség ugyanakkor jó minõséggel párosul – jegyezte meg a szakember. Horváth Csaba rámutatott: a tavasszal, valamint a szõlõvirágzáskor tapasztalt hûvös idõ okozta veszteséget kiegyensúlyozta a hosszan tartó vénasszonyok nyara. A napfényes meleg nyárutó hatására a szõlõkben a borászok szerint gazdag zamatok érlelõdtek, a bogyók állapota is megfelelõ.
A kisebb termés hatására az elõzõ években mélypontra jutott szõlõárak jelentõs mértékben növekedtek. Az emelkedés mértéke egy-két esetben csaknem eléri a 100 százalékot, de a jobb minõségû fajtáknál is 50 százalék körül mozog.
Horváth Csaba példaként megemlítette, hogy a Kunsági borvidéken is 60 forint felett van kilogrammonként az asztali minõségû bort adó fehér szõlõ ára. Hetven forint alatt pedig nem kapható minõségi kékszõlõ. A Tokaji borvidéken a 15 mustfokos furmintért legalább 60 forintot, míg a muskotályért 90 forintot kell adni kilogrammonként.
A fõtitkár úgy vélte: az alapanyag-ár növekedése várhatóan a borok árában is megjelenik majd az idei évjáratnál. Horváth Csaba nem tartotta kizártnak, hogy 30-50 százalékkal többet kell majd fizetni az idei borért.
A szakemberek az olcsó árkategóriába sorolják a literenként 200 forint körüli áron forgalomba kerülõ borokat. A közepes árkategóriába tartoznak az 500-1000 forint közöttiek, míg a literenkénti 1.000 forint felett árult borok már kifejezetten drágának minõsülnek.
Forrás:
MTI
http://www.mti.hu